Ifj. Chikán Attila tőzsdei energetikai cég vezérigazgatója, és vallja, hogy nemcsak a jövő, hanem már a jelen a megújuló energiáé. Amellett, hogy az Alteo alapító igazgatósági tagja, a BCSDH (Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért) elnöke is, és a fenntarthatóság kérdéseivel foglalkozó Chikansplanet blog szerzője. Tizenöt éve alapította meg a céget, amely mostanra a hazai energetikai szektor egyik meghatározó szereplőjévé vált, innovatív megoldást keresve a jelen kor energetikai kihívásaira. A Számlázz.hu PARK-nak adott exkluzív interjúsorozatban Márta Irénnel, a BCSDH ügyvezető igazgatójával is beszélgettünk, aki a második részben szintén kifejti véleményét a fenntartható gazdaságba történő átmenet felgyorsításának lehetőségeiről.
Ön közgazdász, vállalatvezető, és egyben fenntarthatósági szakember. Hogyan találkoznak össze egymással ezek a szerepek a szakmai gondolkodásában?
Vállalatvezető bármilyen végzettséggel lehet az ember, de ha egy vállalatvezető nem rendelkezik közgazdasági végzettséggel, ezt valamilyen szinten neki is meg kell tanulnia. A fenntarthatóságra ugyanez igaz: ezer aspektusa van, de rengeteg szálon kötődik a gazdasághoz. Emellett fontos fenntarthatósági alapvetés, hogy akkor lesz valami fenntartható, ha gazdaságilag is fenntartható, ha nem veszteséges, nem igényel folyamatos befektetést. Tehát ha önfenntartó vagy fenntartható rendszereket szeretnénk létrehozni, akkor a többi mellett a gazdasági szempontot sem “ússzuk meg”.
Előfordul, hogy a környezetvédelmi és a gazdasági törekvései ellentmondásba kerülnek egymással, ahogy az előbbire koncentráló szervezetek a multinacionális gazdasági szereplőkkel gyakran ellentétes oldalakon foglalnak állást?
A környezeti fenntarthatóság, a biodiverzitás, a klímaváltozás hatalmas probléma, de nagyon sok a vita arról, hogy az ezek elleni fellépés mennyire kell, vagy szabad, hogy radikális legyen. A túlságos finomkodás nem tör át, nincs hatása, de a radikalizáció inkább elrettentésül szolgál. Egy vállalati fenntarthatósági szervezet teljesen más eszközrendszerrel és más kommunikációs eszközökkel, más hitvallással működik, mint egy kizárólag a környezetvédelmi aspektusra fókuszáló szervezet.
A pályája eleje óta mely fő pontokon változott legtöbbet az energetika iparág fenntarthatóság szempontjából?
A fenntarthatóság környezeti aspektusa nagyon régóta szerepet játszik az energetikában. Húsz-harminc éve is beszéltünk arról, hogy a megújuló energiákat fel kéne tudni használni: amennyi napsugárzás és szél elérhető a Földön, az fedezhetné is a teljes energia-igényt. De akkor még nagyon drágák voltak ezek a megoldások, amellett, hogy nem voltak elég megbízhatóak. Az energetikában a megbízhatóság kiemelkedő fontosságú szempont, és ellátásbiztonságnak hívjuk. Egyszerűen érthető példa erre a kórházi lélegeztetőgép, aminek folyamatosan működnie kell, de sok más példa is létezik.
Később a korai megoldások relatív ára radikálisan javulni kezdett, mert sokan fordultak feléjük, így több pénz jutott a kutatásokra is. Megfigyelhettük, hogy az áruk csökkent, a hatásfokuk pedig feljavult. Ezért körülbelül tíz éve eljutottunk oda, hogy a megújuló energiák már árban versenyképesnek számítottak, és elkezdtek terjedni, elsősorban a nap- és szélerőművek. De látszott, hogy ha ilyen gyorsan terjednek, az ellátásbiztonsággal baj lesz, mert mi történik, ha nem fúj a szél, nem süt a nap. Az elmúlt 5-6 év radikális változása, hogy a mesterséges intelligencián alapuló, valós idejű termelésmenedzsment-rendszerekkel, a meteorológia és a tárolási technológiák fejlődésével ma már építhető nagyban megújuló rendszer. Tehát szépen felépült az energetikában egy olyan világ, amiben ha jelenleg még nem is, de előbb vagy utóbb kizárólagosan elláthatóak legyenek az igények.
Más kérdés, hogy a megújuló nem automatikusan fenntartható is. Kihívást jelent, hogy létrehozásakor mennyi acél szükséges a szélerőműhöz, mennyi kobalt szükséges a naperőművekhez, mi történik a rekultivációjukkal, amikor már le kell őket bontani, mit kezdünk a rengeteg kompozittal: ez a kérdés elvezet minket a körforgásos gazdasághoz. Tehát arra is fontos figyelni, hogy a körforgásosság szempontjai minél inkább érvényesüljenek. (Körkörös gazdaságról itt írtunk korábban a PARK-ban – a szerk.) Akkor lesz igazán fenntartható a megújuló energia, ha körforgásos szemléletben alkalmazzuk, beleértve többek között az esetleg a környezettől elvett termőföldek visszaadását is. Optimista vagyok, mert elképesztően nagy a fejlődés, és azt gondolom, hogy más iparágakhoz képest az energetika viszonylag gyorsan halad a fenntarthatóság felé.
Bizonyos forgatókönyvek szerint harminc éve van az emberiség jelenlegi rendszereinek, mielőtt a klímakatasztrófa felszámolja azokat. Kiterjed az optimizmusa a megújulásra ebből a szempontból is?
A megújuló energia terjedésével kapcsolatban mondtam, hogy optimista vagyok, ami sajnos a számtalan probléma közül csak az egyik. Az a véleményem, hogy nem úgy fog megtörténni a klímakatasztrófa, mint az amerikai filmekben. Kedd reggel békésen reggelizik a család, csicseregnek a madarak, süt a nap, egyszer csak megtörténik a klímakatasztrófa, délben pedig már a hős tűzoltó menti ki őket, és minden jóra fordul. Nem, ez már most is történik. Már most is látszik, hogy vannak visszafordíthatatlan folyamatok, és ilyen tekintetben sajnos nem lehetünk optimisták, mert az a hajó már elment, hogy úgy csináljunk, mintha nem történt volna semmi. Az a kérdés, hogy milyen károkkal, mekkora komfortszint-csökkenéssel, adott esetben milyen emberi tragédiákkal kell szembesülnünk. Azért kell megtennünk mindent, hogy ezeket minimalizáljuk, mert arra még van esély, hogy kezelhető körülmények között tartsuk. A tavalyihoz hasonló, aszályos évünk biztos, hogy sok lesz még (és hosszan sorolhatnánk, ez mit okozott), mert azt már nem tudjuk elérni, hogy ne legyen. Olyat mezőgazdasági technológiákat viszont tudunk fejleszteni, amelyek jobban tudják kezelni a szárazságokat, és a vízmegtartó-képességet vagy a víz felhasználóképességet is javíthatjuk. Rossz esetben nem csinálunk semmit, és akkor tényleg nagy baj lesz. Jó esetben elindul a versenyfutás az emberi tudás és technológia és a környezeti helyzetek között, és bízunk abban, hogy sikerül az elviselhetőség határain belül maradni. Azt szoktam mondani, hogy ha elkezd süllyedni a hajó, kezdjük el kimérni a vizet, és közben gondolkodjunk, mi mást lehetne tenni, de most már cselekedni kell, mert már nem elég csak beszélni róla.
Ez egy kultúraváltás kell, hogy legyen, kisebb változással nem ússzuk meg. Ma természetes, hogy találkozáskor köszönünk egymásnak, vagy étkezés előtt kezet mosunk, ezek az emberi kultúra jelei, amiről nem veszünk tudomást, csak úgy csináljuk őket. Ugyanígy, a fenntartható viselkedésnek és a környezettudatos, energia- és erőforrástakarékos viselkedésnek is be kellene épülnie a hétköznapokba. Tudom, hogy ez pokoli nehéz, de óriási dolog lenne, ha megtörténne 8 milliárdszor.
A gazdaság jelentős szeletét a mikro-, kis- és középvállalkozások adják, mégis, a kis cégek vezetői gyakran kevésbé érzik ezt a fajta a felelősséget. Milyen javaslatokat adna a kkv-szektornak, mire figyeljenek, és hogyan alakítsák át a működésüket a következő 1-2 évben?
Hadd kezdjem azzal, amire én nem tudok válaszolni, de ők igen, mert ez mindig testreszabott: gondolkodjanak el a saját iparáguk, a saját tevékenységi köreik mentén. Annak a kisvállalkozónak, aki autómosót, éttermet, vagy egy munkaügyi szolgáltató céget üzemeltet, mások az eszközei, lehetőségei. De mindenképp érdemes két dolgot átgondolnia, mert nagyon széles körben elérhetőek információk, akár iparág-specifikusan, akár a felhasznált erőforrások tekintetében. Egyik, hogy nézze meg, miből használ relatíve sokat: munkaerőből, energiából, vízből, mi az, amiből összeáll a költségszerkezete. Ahol nagy az erőforrás-igénye, ott mindenképp érdemes utánanézni a fenntartható megoldásoknak, ott lehet igazán nagy hatása. A másik a példamutatás: akármilyen “kis” vállalkozó, ő mégis vezető, vezet egy vállalkozást. Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben az esetben tényleg igyekezzen példát mutatni. Ha nincs több, csak öt embere, és azok csak háromtagú családokban élnek, akkor is tizenöt emberről beszélünk, akiket valamilyen módon képes befolyásolni. Emellett vannak partnerei, vannak beszállítói, ha más nem, akkor az autómosónak a szivacsot, a vegyszert szállítók. Ma már a vevőit is megszólíthatja fenntarthatósági üzenetekkel, és tapasztalhatja, hogy ebben versenyelőnye van. Nekem például szimpatikus egy étterem, ha igyekszik csak helyi alapanyagot felhasználni, egy autómosó, ha természetes vegyszerekkel dolgozik, vagy ha egy bérszámfejtő iroda nehéz helyzetben lévőket is foglalkoztat. Ez csak három példa, de ezret lehetne hozni, és egyre többen vagyunk olyan fogyasztók, akik ezekhez a termékekhez nyúlnak. Ettől nem kerül kétszer annyiba, mégis fontos kommunikációs elem lehet. Tehát nézze meg az erőforrásait, és nézze meg, hogy milyen hatása lehet az érintettjeire. Ha az érintettek között a fogyasztói is szerepelnek, akkor elég nagyot lépett előre fenntarthatóságban.
Ön hogyan különbözteti meg a greenwashingot (zöldrefestést) a cselekvéstől, a valódi elkötelezettségtől?
Ez nagyon nehéz kérdés, de az egyik jel, hogy a greenwashing mindig egy kicsit “túltolja”. Van benne egyfajta harsányság, ami már súrolja a jó ízlés határát, hiszen az a célja, hogy közhírré tegyen valamit. A másik gyanús jel, hogy pusztán elszánást kommunikál, nem eredményt vagy megoldást. Jó, ha egy vállalatnak vannak vállalásai, de ha csak az van, és eredményt nem tud felmutatni, az mindig gyanús egy picikét. De sok iparágban léteznek már minősítések, melyeket ha hiteles szervezet állít ki, akkor hiteles a vállalati viselkedés.
Ha lenne egy olyan varázspálcája, amivel a magyar kkv-k számára ESG-jelentéstételi kötelezettséget írhatna elő, milyen módosítást hajtana végre a jelenlegi gyakorlathoz képest?
Az biztos, hogy valamilyen egyszerűsített eljárásra lenne szükség. Jelenleg a legtöbb kkv-nak nem szükséges integrált éves jelentést tennie, de ha saját cégre, iparágra vonatkozóan választható lényegességi kritériumoknak lenne egy szűkített listája, annak mentén haladhatnának. De alapvetően ez nem a kkv-k, hanem a szabályozás dolga lenne. Ami igazán bonyolulttá tesz egy ESG riportot, hogy a scope 2-3-ra* is koncentrál, így a vállalat saját működésén túl kiterjeszti a beszállítókra, vevőkre is. Egy kkv nincs abban a helyzetben, hogy megkövetelje a beszállítóitól az adatszolgáltatást, hiszen általában fordított az erőpozíció. Az előbb említett autómosó nem hiszem, hogy a német vegyszergyártó céget megkérdezhetné erről. Náluk tehát a scope 1-re koncentrálnék, a saját cégükre szűkített módon, de erre kötelezni őket nagyon vékony jég lenne.
*A vállalati kibocsátások megismerése az egyik első lépés a vállalati éghajlatvédelmi intézkedések meghozatalában. Az üvegházhatású gázok kibocsátását „közvetlen” vagy „közvetett” kibocsátásnak tekintjük. A nemzetközi és nemzeti szén-dioxid-számviteli szabványok három csoportba vagy „hatókörbe” sorolják őket. A scope 1 kategóriába a vállalat közvetlen kibocsátása tartozik, a scope 2-be a vásárolt energiából adódó kibocsátások, pl. villamos energia és távhő, a scope 3 kategóriába pedig minden más, ami az értéklánchoz kapcsolódik. (Forrás: Work for Climate)
Leszűrhető ebből, hogy véleménye szerint jelenleg a saját belső motivációból kell változást elérniük a kkv-vezetőknek, amit nem lehet kikényszeríteni?
De lehetne, csak nem központilag. Saját motivációból, illetve “piacról élő” motivációból, és abból fog következni, hogy a nagyvállalatok a saját beszállítói láncaikra fogják kiterjeszteni a kötelezettségeket. Ha egy kkv szeretne partnernek megnyerni nagy cégeket, akkor muszáj lesz ezzel foglalkoznia, de ebben az esetben az ehhez szükséges információt és oktatást is meg tudja kapni. Mi is tartunk egész napos beszállítói konferenciát, ahol erősen foglalkozunk az adatszolgáltatási képességeik fejlesztésével. Ebben látok több potenciált, mert a legérzékenyebb ponton, az üzletben fogja meg a cégeket, és saját elemi érdekük lesz teljesíteni, különben elesnek a lehetőségektől.
Válságokkal terhelt időszakban élünk, az utóbbi években soha nem látott kihívásokkal szembesülnek a vállalkozók, cégvezetők. Mindezzel együtt mennyire kedvez ez az időszak a fenntarthatóság ügyének?
Egyik oldalról amikor a pandémia kezdetén lezárt a világ, ez sokat “segített”, például újra elkezdett láthatóvá válni a Taj Mahal, amiről mindenki látott fotót. De amikor a rövid távú túlélés a cél, egy háborús helyzetben, vagy egy gazdasági válságban, akkor nagyon könnyen elsodródnak a hosszú távú célkitűzések. Szerintem a mai helyzet nem kedvez a hosszú távú békés építkezésnek, ma már magasabb a világ CO2 kibocsátása, mint 2019-ben volt. A másik oldalról mostanra szabad szemmel is jól láthatóak a fenntarthatóság lehetőségei is, ahogy a fenyegetések is. Nagyon hősiesen próbálják a vállalatok kifizetni a villanyszámlájukat, mellette pedig igyekeznek a hosszú távú célokra is előkészülni, beruházni. Lehet, hogy nem fognak 13-14%-os kamatszinten naperőmű-beruházást végezni, de előkészítik. Aki ezt megtette még a válság előtt, az most nagyon jól járt, és jó példát ad a többieknek is, arról, hogy mekkora előnyre tehet szert, aki időben lép. Arra számítok, hogy abban a pillanatban, amikor javul a gazdasági helyzet, elindul egy fellélegzés, radikálisan megnőhet ezeknek a beruházásoknak és a fenntarthatósági megoldásoknak a száma.
Ha egyetlen fontos üzenetet küldhetne a mikro-, kis- és középvállalkozóknak: mi lenne az, amire most leginkább figyeljenek?
Egy fontos tanulságot vonnék le, hogy a fenntarthatósághoz nincsen túl kicsit vállalat. Az, hogy valaki felelősen gondolkodjon a világról, a környezetéről, ráadásul ezzel párhuzamosan meg tudjon ragadni lehetőségeket, ahhoz egyetlen cég sem túl kicsi.
by