Hullámok, amik messzire visznek, ha időben megmutathatjuk neked

trendek

Ahogy azt már megfigyelhetted a Számlázz.hu PARK-ban, a vállalkozói digitalizáció minden alterületén igyekszünk bemutatni a trendeket – úgy, hogy elkerüljük a “trendi” kategóriát. Ami ugyanis egyszer trendi volt, az másnapra elavul, aminek este nagy a füstje, annak a lángja reggelre bőven kialudhat. Mégis rendszeresen hozunk infót a leginkább aktuális, pillanatnyilag sok vállalkozót foglalkoztató jelenségekről: és sokszor kiderül, valóban időtálló tanulságokat tudunk levonni a múló jelenségek vizsgálata alapján.

Egyik legfontosabb “trend-riporterünk” Kiszely Laci, az Ability Mátrix tanácsadócég társalapítója. 2022 nyarán például a Számlázz.hu PARK egyik kiemelt témája a szünidei időszak volt: ilyenkor lenne időnk gondolkozni és akár a cégünk digitalizációjával foglalkozni, ezt alaposan lelassíthatják a körülmények. Vannak viszont olyan kihívások, amelyek megoldása több más problémát is megold!

Az idei nyár szerintem legfigyelemfelkeltőbb jelensége a többszöri és tartós extrém hőhullám volt, Európa-szerte is, de még Kínában is. Meg lehet lovagolni a hőhullámot is, sok gondolkodással és kísérletezéssel. Hátha mellékesen a nagyobb problémát is megoldjuk. (…) A klímaváltozás legnagyobb problémája az, hogy ott támad minket, ahol a legsérülékenyebb vagyunk: ellentétesen kellene cselekednünk jónéhány gondolkodási irracionalitásunkkal! (…) Azt állítom, a klímaváltozás kezelésének sok aspektusa egyszerűen befogadhatatlan az emberek tömegei számára. Gyakran előfordul viszont, hogy egy fő emberi motiváció mentén mellékesen van valamilyen más pozitív hozadéka egy-egy ajánlatnak.” (Forrás: Hőhullámlovaglás)

A pozitív hozadékokért és tennivalókért lapozd fel a cikket, akár rögtön a Kentaurok, szevasztok! című másik hasonlóan gondolatébresztő írással együtt!

Szintén Kiszely Laci az a szakértő, aki nagyon érthetően elmagyarázza, hogy miért is érdemes a trendekkel foglalkozni: talán elcsípünk valamit, ami utána mégis “nagy” lesz, és milyen klassz, hogy időben “beszálltunk”. Kevés infó alapján spekulálni – és természetesen digitalizációs trendekre is vonatkozik ugyanez –, mintázatokat keresni, méghozzá sikeresen: akár üzleti előnnyel is járhat. A Megatrendek sodrásában azért különösen izgalmas olvasmány, mert a “jóslatok”, vagy talán ráérzések egy részéről azóta bebizonyosodott, hogy helyesek voltak!

Nagy léptékű digitalizációs trendek

Kristó Zoltán nemcsak pénzügyi, adózási, vagy könyvelési, vállalkozási, hanem sokkal nagyobb léptékű digitalizációs trendekre is figyel, méghozzá gyakran egy egy filozófusba oltott vátesz pontosságával, úgyhogy a R!port Applications vezetőjének cikkeit is ajánljuk figyelmedbe.

Mindemellett rendszeresen igyekszünk olyan “nagyágyúkat” is megszólaltatni, akik a globális trendeket átlátják. Ebben az interjúban (“Ne azzal foglalkozz, hogy milyen intelligens, hanem hogy milyen hatalmas”) Dr. Tilesch György globális mesterségesintelligencia-szakértő, a PHI Institute for Augmented Intelligence alapító elnöke válaszolt a PARK kérdéseire. Megtudtuk tőle, hogy hol tart ma a “kiterjesztett” intelligencia, ahogy ő maga szívesebben nevezi “mesterséges” helyett, miért váltanak ki belőlünk furcsa borzongást az ezzell létrehozott lények, hogy hogyan lenne érdemes az algoritmusok és adatóceán szabályozását megoldani, és hogy milyen is lenne a felelősségteljes technológia.

Kíváncsi vagy, hogy néz ki a világ azok szemével, akik régóta figyelnek, és/vagy egy hatalmas, kiterjedt hálózatra látnak rá különleges, ritkán megismerhető pozícióból? Interjút készítettünk Bőgel Györggyel, az E-commerce Hungary régi-új elnökével, Bojár Gáborral, a Graphisoft alapítójával is, és megszólaltattuk Czöndör Szabolcsot, a NAV főosztályvezetőjét is!

Vannak tuti megérzéseid? Előre megsejtett trendek a tarsolyban? Oszd meg velünk, és a veled egy cipőben járó vállalkozókkal közösségi felületeinken!

pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központja

A Számlázz.hu PARK egy vállalkozói közösség, ahol digitális eszközöket legózunk egymás mellé, okos üzleti automatizmusokat mutatunk cégmérettől függetlenül minden vállalkozónak. A PARK (pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központja) alapítói a Számlázz.hu, a R!port Applications és az Innonest.

Olvass még a témában