Az elmúlt időszakban sajnos több olyan Facebook posztot is olvastam, ami eltűnő könyvelőkről szólt, és amelyekben a posztok írói kétségbeesetten keresték, hogy ilyen esetben kihez, hova lehet fordulni segítségért. Kicsit kinyitnám a kérdést: hogyan, mi alapján bízhatunk valakiben, ha csupán online elérhető információkra támaszkodhatunk? Ez a kérdés az online ügyintézés, online tájékozódás folyamatos térnyerésével egyre gyakrabban vetődik fel.
Már a pandémia előtt is, amit csak lehetett, egyre inkább online intéztünk – ez pedig a Covid-19 járvány kitörése óta gyakorlatilag általános jelenséggé vált. Nem kivételek ez alól a B2B, vagyis a vállalkozások közti tranzakciók sem: a két fél online köti meg, “írja alá” a szerződést, előtte emailben vagy Zoom-on (vagy más hasonló felületen) egyeztettek egymással, sőt, akár online is találtak egymásra.
Az online elérhető, online “megmutatott” információk pedig könnyedén szűrhetőek, kozmetikázhatóak – arra ebben a cikkben már ki sem térnék, hogy a valóságérzékelésünket, világlátásunkat mennyiben tudják befolyásolni az algoritmusok – és a személyes benyomás itt nincs segítségünkre.
“Élj veszélyesen, de óvatosan”
Természetesen akkor is lehet hibás ítélet alapján rossz döntést hozni, ha előtte a partner szemébe nézünk és tenyerébe csapunk.
A bizalom életünk minden területét áthatja: ez alapján hisszük el az orvosi diagnózist, bízzuk rá egy óvónőre a gyerekünket, választunk szállást, de így ülünk be taxiba vagy vezetünk autót is. Bízunk abban, hogy a vállalt feladat el lesz végezve, hogy aki nálunk jobban ért egy témához, attól érdemi segítséget kapunk, bízunk abban, hogy más is betartja a szabályokat, és bízunk mások véleményében, főleg ha sokan mondják ugyanazt. Morton Deutsch szociálpszichológus ezt úgy fogalmazta meg, hogy a bizalom “az emberek legoptimistább reményeinek és vágyainak, illetve legmélyebb aggodalmaiknak és legsötétebb félelmeiknek a finom szembeállítása”.
Az aggodalmak és félelmek pedig alapvetően az alulinformáltság, az információs aszimmetria következményei, amit csak alapos, körültekintő tájékozódással tudunk csökkenteni.
Ahogyan Elon Musk édesanyja, Maye Musk is fogalmazott: “élj veszélyesen, de óvatosan”. Bizonyos mértékben meg kell előlegezni a bizalmat egy kapcsolat kezdetén, de ez – és bár közhelyesnek tűnhet, sajnos sokszor mégsem magától értetődő – ne vakon történjen.
(Sajnos) valóságos történetek
Két történetet is megosztanék ennek kapcsán, mindkettő valós, mindkettőt nemrég olvastam. Az egyiket egy hírportálon (megbízható forrás, sajnos nem fake news), a másikat egy vállalkozói Facebook csoportban.
Az első egy jelenleg is még csak 30 éves fiatalemberről szólt, aki hét éven keresztül több száz embert károsított meg összesen több mint 1 milliárd forint értékben, akik ingatlant szerettek volna bérelni vagy vásárolni. Az illető kezdetben lakásokat adott bérbe – olyan lakásokat, amelyek nem is léteztek, vagy ha léteztek is, soha nem voltak az ő tulajdonában. Áldozatai olyan emberek voltak, akiknek gyorsan kellett költözniük és kapóra jött a piaci ár alatti albérlet. Ezeket az albérleteket online hirdette meg, olyan cégek nevében, amelyek valóban léteztek, csak éppen az illetőnek semmi köze nem volt hozzájuk. A lakások adatait, fotóit jellemzően más online hirdetésekből vette át. A bérlőjelöltek pedig előre fizettek, és gyorsan, mivel azt mondta nekik, hogy több jelentkező is van, és az költözhet, aki a leggyorsabban leteszi a foglalót. A foglalót pedig olyan embereknek adták át, akiket az illető csak ezzel a feladattal bízott meg, és akiket állásportálokon keresztül toborzott. Volt, akit azzal bízott meg, hogy nyisson meg egy bankszámlát, másnak ki kellett vennie egy lakást, megint más pedig lakásokat mutatott meg az érdeklődőknek, egy sokadik másik pedig az átvett pénzt fizette be egy bankszámlára. Később ingatlanokat adott el – amik természetesen nem az ő tulajdonában álltak.
Mint egy hollywood-i film, nem? Minden online szerveződött, minden igazinak tűnt – a létező cégek nevében feltöltött hirdetések, a létező lakásokról készült fotók, valamint a létező, de az adott ügyletet nem is ismerő közjegyzők, ügyvédek miatt pedig nem is gyanakodtak az áldozatok.
A második történet egy könyvelőről szólt, aki eltűnt, mint szürke szamár a ködben. A poszt írója és a könyvelő az együttműködésük kezdetén, februárban megbeszélték a feladatokat (egy Kft. és egy szövetkezet könyvelése, pár fő bérszámfejtése – semmi extra). Májusban a poszt írója érdeklődött a könyvelőnél, hogy szüksége van-e még tőle valamilyen adatra a könyvelőnek a beszámoló leadásához. Azt a választ kapta emailben, hogy még nem végzett, de majd jelentkezik ha elkészült. Szeptemberben kért főkönyvi kivonatot, ezt nem kapta meg. Ezt követően találkoztak személyesen, ahol a beszámolóra is újra rákérdezett, ekkor a könyvelő azt válaszolta, hogy hétvégén adja le, de nem lesz semmi gond, ne aggódjon. De ő elkezdett aggódni. Elment egy másik könyvelőhöz, aki felvilágosította, hogy nincs leadva se a beszámoló, se semmilyen bevallás. A poszt írója ezután felmondta a korábbi könyvelőjével a szerződést (ami alapján minden hónap 5-ig egyébként átutalta a könyvelési díjat) és felszólította, hogy a vállalt – és kifizetett – feladatait végezze el. Nem végezte, hanem átadta a könyvelési anyagot a poszt írójának. Tanulságként pedig azt írta a poszt végén, hogy nem szabad ennyire megbízni senkiben.
A kommentelők között a legtöbben azt javasolták, hogy menjen ügyvédhez a szerződéssel és kérjen kártérítést – bár volt olyan kommentelő, aki ennek kapcsán döbbent rá, hogy lehet, hogy neki se ártana sürgősen szerződést kötni. Könyvelők azt javasolták, hogy persze, fontos a bizalom, de egy bizonyos szintig a vállalkozónak is képben kell(ene) lennie a saját vállalkozását illetően, tudnia kell, hol tud például egy adófolyószámlát lekérdezni. Többen pedig javasolták, hogy azonnal jelentse az illetőt a könyvelői kamaránál. Nos, sajnos ilyen szervezet nem létezik – marad tehát a szerződés ügyvéd általi betartatása, vagy a megelőzés.
Mit tanulhat az okos mások hibáiból?
Az első történet kapcsán a jogi kérdésekbe nem szeretnék mélyen belemenni, legfőképp azért, mert nem értek hozzá. Amit viszont lakásvásárlás vagy -bérlés előtt, józan végiggondolás alapján is ellenőrizhetünk, sőt ellenőrizzünk is (a teljesség igénye nélkül):
- kivel is tárgyalunk: az ingatlan tulajdonosával, vagy bérlőjével (tulajdoni lap, meghatalmazás alapján)
- ha új építésű ingatlan, milyenek a referencia-ingatlanok, milyen a kivitelező cég háttere (az ügyvezetővel beszéltünk-e, a nyilvánosan elérhető pénzügyi adatok, beszámolók alapján rendben van-e a cége – erre léteznek már szuper szolgáltatások is, pl. a Bisnode)
- mit mondanak a szomszédok.
A második témára egy kicsit nagyobb a rálátásom. Sajnos kamara vagy más szakmai felügyelőszervezet nem áll kötelező jelleggel a könyvelők felett (sokak teljes döbbenetére), így azon túl, hogy minden esetben fontos szerződésben rögzíteni az együttműködés részleteit, az alábbiakra érdemes odafigyelni már a könyvelő keresés során:
- abban az iparágban, amiben a Te céged tevékenykedik, rendelkezik-e referenciákkal (hiszen egészen más szabályozási, adatszolgáltatási, könyvelési sajátosságai lehetnek mondjuk a fuvarozásnak, a webshopoknak, vagy a kripodevizákkal való kereskedésnek),
- mit mondanak róla az ügyfelei, különösen a Hozzád hasonló tevékenységű vállalkozók.
Ahogy egyre többen keresünk online könyvelőt, az ismerősök helyett a többi felhasználóhoz fordulunk ajánlásokért. Annak pedig, hogy mások véleményére támaszkodunk – e téren is –, evolúciós okai vannak: már az ősemberek közül is nagyobb eséllyel élt túl az, aki elhitte a társainak, hogy egy bizonyos bogyó mérgező. Amikor bizonytalanok vagyunk (nem vagyunk teljeskörűen informáltak), a többieket lessük, azt feltételezve, hogy ők jobban tudják, mi a helyes döntés, az elvárt viselkedés. Ösztönös törekvésünk beilleszkedni a csoportba, ehhez pedig a csoport normáinak megfelelően kell viselkednünk. Ezt nevezzük “social proof”-nak (magyarul “társadalmi bizonyítéknak”). Barabási-Albert László A képlet című könyvében pedig gyakorlatilag ez jelenik meg, amikor elmagyarázza a preferenciális kapcsolódás elvét. A preferenciális kapcsolódás elve szerint a siker sikert szül: akik sikeresnek tűnnek, vonzzák a további sikereket, függetlenül a teljesítménytől, ezért mindenki hajlamosabb őket támogatni. Ezt többek között a Kickstarter crowdfunding oldalon végzett kísérletekkel igazolták: a véletlenszerűen megtámogatott projektek minden esetben sokkal több, további támogatást kaptak – a felhasználók tehát mások véleményére hagyatkoztak, azt gondolták, hogy azok a projektek, amelyeket már mások is támogattak, jobban megérdemlik az ő támogatásukat is.
Könnyen elképzelhető, hogy ha a Könyvelő-Neten közzétennénk, melyik könyvelőtől hányan kértek már ajánlatot, az a népszerűbb könyvelőket hamar még népszerűbbé tenné. A nagyobb számú pozitív értékelés sem jelent ugyan garanciát, és pont a fentebb írtak szerint kicsit torzíthatja is a reális képet, azonban a nagyobb számú pozitív értékelés alapján mégiscsak megalapozottabban lehet dönteni. Mi pedig messzemenőkig hiszünk a “nyilvánosság erejében” – ezért személy szerint is mindenkit arra buzdítanék, hogy minél gyakrabban adjon visszajelzést, mert ezáltal lesz egyre bizonságosabb csupán online elérhető információk alapján is döntést hozni.
Összegzésként azt mondanám, hogy nem árt egy egészséges fokú gyanakvás minden új kapcsolat kezdetén, különösen, ha online köttetik:
- legyünk jóhiszeműek, de
- mindig kellő alapossággal informálódjunk, és ne mulasszuk el ezt időről-időre megismételni is.
by