1 napossá tehető fizetési határidők az üzleti világban

1 napos fizetési határidő

1881-től Magyarországon is telefonos kisasszonyok kötötték össze a központban a hívót és a hívott felet. A Puskás Tivadar nevéhez köthető telefonközpont tette lehetővé, hogy elérjük egymást, de a megoldást mindössze két évtizeddel később ki kellett vezetni, mert olyan sok előfizető volt, hogy megjelentek a telefonszámok. A technológia fejlődésével még hatékonyabbá vált az életünk.

Az üzletben is vannak olyan, már régóta megszokott megoldások, melyeket hatékonyabbá tehetnénk. Az elvégzett szolgáltatás vagy leszállított termék után kiállítjuk a számlánkat, melyet gyakran 30 napos fizetési határidővel fogad be a vásárlónk. Mindennapi példa, hogy egy szállítmányozó cég alvállalkozója január elsején elvégez egy fuvart, amelyet február elsején kiszámlázhat, de hatvannapos fizetési határidő van a szerződésben, tehát csak április elején fizetik majd ki, összességében tehát negyed évet is várnia kell a bevételre.

A vásárlók számára fontos ez a rugalmasság, a tág fizetési határidő likviditási biztonságot nyújt, de a szolgáltató számára éppúgy fontos, hogy rendelkezésre álljon a készpénz a cégben: munkabéreket, eszközöket, adót kell fizetni. A szolgáltató gyakorlatilag hitelezi a vevőjét, amikor a fizetés időben eltávolodik a teljesítéstől.

Ez a helyzet mindennapos az üzleti életben, így sokáig föl sem merült, hogy lehetne másképp is. Pedig egyáltalán nem szükséges ennyit várni a pénzünkre: a faktoring olyan pénzügyi művelet, amelyben egy harmadik fél megelőlegezi a vevőnknek kiállított számla értékét, tehát előbb juthatunk a pénzünkhöz.

Digitális számla, valódi bevétel

Ahelyett, hogy várnánk a számla kiegyenlítésére, a számlakiállítás után szinte azonnal a pénzünkhöz juthatunk. A faktoráló cég számára a biztosítékot maga a számla jelenti: hiszen munkát végeztünk vagy terméket értékesítettünk, a vevőnk tehát fizetni fog nekünk. Csupán annyit tesz, hogy ezt a pénzt megelőlegezi nekünk.

Ebben a folyamatban a számlakiállítás után a faktorcég előleget fizet, mely jellemzően a számla összegének 90%-a, ezután pedig a maradék összeget saját díjának csökkentése után elküldi nekünk, mikor vevőnk felé rendezte a megküldött számlát. Nincs szükség fedezetre, új cégek is igénybe vehetik, ráadásul olcsóbb és rugalmasabb, mint a banki hitelek.

Mégsem ismerik sokan: a hazai 3-4 ezer, faktorálást használó cégnél tízszer többen tudnák üzleti folyamataikba építve vállalkozásuk cash-flow-ját stabilizálni. Volt azonban egy komoly probléma: a faktorálás engedélyköteles pénzügyi tevékenység, ami sok adminisztrációval és papírmunkával járt.

A technológia változás azonban ezt a szektort is megújította. A legjelentősebb nem banki faktorcég, a BÁV Faktor kifejlesztette a Flexibillt, a faktorálási folyamatot először teljes egészében digitalizáló fintech eszközt.

Továbbra is megmaradhat az ügyfelek felé a 30, 60 vagy akár 90 napos fizetési határidő, mégis a pénzt 24 órán belül megkaphatjuk: a Flexibillbe feltöltött számlát ugyanis megelőlegezik nekünk. 

A XXI. századi bevételtervezés eszköze

A jövőben nem szükséges papírokat kitölteni és személyesen intézni a faktorálást: a rendszerbe lépve a számláinkat online látjuk és szabadon dönthetjük el, melyekre kérünk előleget. 

Árajánlatnál nem kell lejjebb mennünk a konkurens ajánlatánál, de adhatunk hosszabb fizetési határidőt, mi ugyanis úgyis hamar megkapjuk a pénzünket. A faktorcég kockázatkezelése figyeli a partnereinket, a követelésekre pedig biztosítás is köthető, így még biztosabb, hogy a pénzünkhöz jutunk majd, tehát nemcsak a kipróbált, régi ügyfelek, de az újak kapcsán is érdemes a számlákat faktorálni.
Az már a múlté, hogy a pénzünkre várni kelljen, ma már teljes irányítást szerezhetünk afölött, hogy mikor kerüljön cégünk bankszámlájára a nekünk járó pénz. Ez a szabadság olyasmi, amire a magyar vállalkozók régóta vártak – még akkor is, ha nem tudták, hogy lehet másként is, mert a hosszú fizetési határidőket már régen legyőztük.

BÁV Faktor Zrt., vezérigazgató

Rátkai Tamás pénzügyi szakember, több mint 20 éve a kereskedelmi faktorálásban dolgozik, a BÁV Faktor alapító vezérigazgatója és a Flexibill digitális faktoring platformot fejlesztő vállalkozás ügyvezető igazgatója.

Olvass még a témában