Stratégiát nem adhatunk, de stratégiai gondolkodást igen!

stratégia

Néha még egy egyszerű reggeli elkészítéséhez is gondos tervezésre van szükség: ha épp nincsenek meg a rutinok (például nemrég költöztünk új helyre), vagy nehezítettek a körülmények (nem pihentük ki magunkat és az első kávé nélkül még egy kávét sem nagyon tudunk megfőzni). Vessük össze a helyzetet egy cég vezetésével! Hánykolódó óceánon navigálunk kisebb vagy nagyobb vízi járművel – egy csésze forró ital kortyolgatásához képest… Ehhez már nem elég egy kis ötletelgetés és fejszámolás, üzleti stratégiára van szükség. Rövidebb vagy hosszabb távra tekintő, a lehető legtöbb körülményt és változót figyelemmel kísérő, gondosan és szakszerűen elkészített üzleti stratégiára, releváns részstratégiákkal együtt. 

Itt, a PARK hasábjain természetesen nem tudunk neked stratégiát készíteni – de még csak meg sem tudjuk “tanítani” neked, hogyan csináld. Arra tudjuk felhívni a figyelmedet, hogy nagyon komolyan foglalkozz vele, utat mutathatunk, hogy hogyan érdemes belekezdeni, hogy milyen szempontokat muszáj figyelembe venni, és javasolhatunk eljárásokat, villanthatunk példákat, amikkel már sokkal magabiztosabban kezdhetsz bele a stratégiához vezető saját utadba. 

Minden más előtt Kis Ervin Egon cikkét ajánljuk figyelmedbe. Arról ír a Számlázz.hu üzleti stratégiáját is megalkotó neves tanácsadó, hogy maga a Számlázz.hu PARK milyen stratégia mentén alakult ki.

A Számlázz.hu PARK úgy ‘működik’, mint egy autópálya: az úthálózat (az online számlázó) csak az alapja. Hozzáadott értékét pedig mindaz növeli, ami a hálózaton zajlik: benzinkutak minden extra szolgáltatással a pálya mindkét oldalán, buszpályaudvarok az üzemeltető társasággal együtt a pálya minden végén, és persze a sok autó, ami mindezt használja. A PARK esetében ez a teljes hazai gazdaság.” (Forrás: Számlázz.hu PARK: ék-egyszerűségtől az ökoszisztémáig)

Bár Himer Csilla elsősorban a pénzügyi terület szakértője, de nem “úszhatjuk meg” a stratégiáig való visszanyúlást, ha cégünk pénzügyeit szeretnénk rendben tudni. Ezért ajánljuk a Karson Consulting mikrovállalati üzletágát vezető tanácsadó minden cikkét figyelmedbe: 

A vállalkozónak nincs kristálygömbje. Mégis üzleti elvárás az, hogy valamilyen szinten, mértékig képes legyen alakítani a vállalkozása, esetleg a piaca jövőjét. Erre találták ki a tervezést. 

Nem mindegy azonban, hogyan tervezünk. Különösen a kezdő vállalkozásoknál találkozunk azzal a jelenséggel, hogy mindent kiszámolnak: bevételt, költségeket, még igazítják is az adatokat, hogy kijöjjön a nyereség (pl. egy jelentős, de nem sürgős kiadást halasztanak). Két jól irányzott kérdés után azonban sokszor derül ki, hogy a számok csak matematikailag stimmelnek – de sosem lesznek megvalósíthatóak. 

Miért? Mert a számok nem megalapozottak. Nincs mögöttük kutatás, elemzés – ez azonban még csak a kontrolling oldaláról probléma. Még nagyobb a gond, ha kiderül: a számok mögött nem áll ott egy rendszer, amely keretet adna a vállalkozás hosszú távú működésének, és irányokat szabna a fejlődésének. 

Nincs stratégia. 

A stratégia a tervezésnek az a része, amely minden más tervezésnek alfája. Még akkor is, ha a válság vihara rángatja a vállalkozás kicsiny hajóját.” (Forrás: Amikor a tervezés és Hollywood találkozik — tervezés egy VUCA-világban, IV. rész)

Digitális átállás és stratégia

Donáth Fruzsina a digitális átállás szempontjából vizsgálja meg az üzleti stratégia kérdését. A digitális gravitáció című cikkében (első rész itt, és második rész itt olvasható) adat-alapú tervezésről, ökoszisztéma elvről és ügyfélközpontúságról is szót ejt. 

Ha pedig a digitális átállásról szót ejtünk, a digitális forradalom nullpontjához is érdemes visszalépni. Berta Róbert Digitális kushim című cikkében mutatja be a folyamatot: időszámításunk előtt 6000 évvel (!!!) indult el “az emberi valóságról alkotott absztrakció evolúciója”, és azóta töretlenül folytatódik, erre ékes bizonyíték a PARK-alapító Innonest megoldása is.

Levezetésnek, egyfajta mentális “nyújtásként” ajánljuk a négyrészes interjúsorozatot, melyet a PARK alapítóival készítettünk: Stygár-Joó János, Stygár László, Regász Imre, Schramm Károly, Kristó Zoltán és Berta Róbert voltak azok a cégvezetők, akik a pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központját (= PARK) a saját cégeik után immár közösen létrehozták. Feltételezzük, hogy az üzleti siker átadható, a sorok között rejlő attitűdök elleshetők, ezért nagyon fontosnak tartjuk bemutatni a gondolataikat.

Kivételes rendszert hoztak össze ezek a cégek (az alapítók és csapataik), ezért adta magát a feltételezés, hogy akik a legtöbb munkát és gondolatot beletették mindebbe, nem fognak szerénykedni saját sikereik értékelésében. Rákérdeztünk, és ez a kísérlet is sikerrel zárult!” (Forrás: Akik nem félnek a sikertől, IV. rész)

Vannak tuti technikáid? Bevált trükkjeid? Elkerülhetetlen buktáid – amikhez megvan már a “végül hogyan álltam fel” univerzális titka? Oszd meg velünk és a veled egy cipőben járó vállalkozótársakkal közösségi felületeinken!

pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központja

A Számlázz.hu PARK egy vállalkozói közösség, ahol digitális eszközöket legózunk egymás mellé, okos üzleti automatizmusokat mutatunk cégmérettől függetlenül minden vállalkozónak. A PARK (pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központja) alapítói a Számlázz.hu, a R!port Applications és az Innonest.

Olvass még a témában