Ravasz Tavasz

Ravasz Tavasz

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már nagyon vártam a tavaszt. És ha április, akkor tavasz, költészet és Föld napja(i). Éppen ezért az első napsugarakkal ki is helyeztem a szék(hely)emet a teraszra, hogy mindenféle jóval és melegséggel feltöltsem a testemet és a lelkemet. A nagy ücsörgések közepette persze számtalan párhuzamot véltem felfedezni az ébredező természet, az emberi-technológiai fejlődés és a vállalkozói lét között.

De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok, – ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április.

(Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez)

Természet vs. ember

A szüleimtől ellesett példát követve áprilistól késő őszig szeretek minél több időt tölteni a természetben. Szinte mindegy is, hogy hogyan és mikor. Az első reggeli kávé a teraszon, kis kapirgálás, locsolás a kertben, este pedig sütögetés, fröccsözés a barátokkal. Szerintem nem is kell tovább részleteznem, hogy miért is indít be engem is – sok millió társammal egyetemben a tavasz. Biztos evolúciós magyarázata van – ahogy sok állat téli álmot alszik és ha úgy vesszük, akkor a növények is megpihennek télen, hogy aztán újult erővel évről-évre nagyobbra nőjenek, több termést hozzanak. Mi emberek is valahogy így működünk – végtére is a természet részei vagyunk.

De amiről mesélni akarok nektek, az a felismerés, hogy még egy olyan egyszerűnek tűnő dolgot is automatizálunk, mint a locsolás. Vannak pro és kontra érvek, de ebbe most ne menjünk bele, mert a hangsúly az automatizáláson van. Ma már időzítjük a locsolást, külön szabályozható, hogy melyik növény mennyi vizet, mikor és hogyan igényel. Amellett, hogy ezzel időt spórolunk meg, továbbá a vízzel is takarékoskodunk, még a hátunkat is kíméljük – ami nem így lenne, ha kannával végeznénk ezt a tevékenységet.

Persze számtalan dolgot automatizáltunk már a mezőgazdaságban, mert létezik paradicsom szüretelő robot is, hogy csak egy számomra meglepő és érdekes példát említsek.

Ha pedig tovább nézelődünk, az automatizálás folyamatosan jelen van az életünkben, egyre több folyamatot teszünk emberi beavatkozástól mentessé. Nem is olyan régen, még leánykorában édesanyám is csupán kézzel mosott, ahogy ezt sokan tették még a ‘70-es években is. Ma már elképzelhetetlen, hogy mosógép nélkül működjön egy háztartás, de ilyen a mosogatógép és a robotporszívó esete is, hogy az okos otthonokról ne is beszéljek. Ezek az eszközök észrevétlenül lettek a mindennapjaink nélkülözhetetlen részei. Ma már kevés olyan embert ismerek, aki kézzel mos – leszámítva persze a “mosipelus” és a szennyezett ruhák kézi előmosását. 😉

Kis reggeli rutinos intermezzo

Ugyan mi most megint kakaskukorékolásra (vagy a fiam odabújására) ébredünk minden reggel, de azért az automatizált kakasok (alias okostelefon, okosóra) is be vannak állítva, a különbség csupán annyi, hogy ez előbbin nincs SNOOZE gomb. Pár évvel ezelőtt a férjem megunta, hogy a reggeli kávéból hol a vizet, hol a kávét hagyta(m) ki, ezért egy távkapcsoló segítségével az előző este bekészített kávét az ágyból főzte le nekünk. Sajnos az ágyba már nem jött be magától és Csészike sem sietett a segítségünkre Mrs. Potts társaságában, de a friss kávé illatára ébredni fantasztikus élmény újra és újra.

Az évek alatt persze nem csak a háztartásokban történtek automatizálások. A könyvelők 20-30 évvel ezelőtt még kartonokon – igazi, papír kartonokon!!! – vezették a tárgyi eszközök nyilvántartását. Ez ma már elképzelhetetlen. A könyvelőszoftverek automatikusan és naprakészen tartják nyilván a vállalkozás eszközeinek értékét.

SZJA-bevallásunkat is csak pár éve készíti el a NAV, korábban postán küldte ki a formanyomtatványt, melyet aztán először értelmezni kellett, majd kitölteni, csatolni a megfelelő dokumentumokat és visszaküldeni, hogy aztán ott KÉZZEL rögzítsék a rendszerben. Egy ilyen példányt sikerült megmentenem az utókornak, mert ahogy a gyerekeim nem fogják felismerni a VHS-t vagy a CD-t, úgy az SZJA formanyomtatvány is idegen lesz számukra.

Az esetek többségében ma már hibátlanul elkészítik bevallásunkat, nekünk annyi dolgunk van, hogy figyelmesen átnézzük, ellenőrizzük az adatokat, összegeket, kitöltsük a hiányzó részletek és elfogadjuk. Ezt tovább tartott leírni, mint elvégezni.

És ha már NAV, akkor nem lehet elmenni az automatikus adatszolgáltatás mellett sem, amely ugyan még csak pár éve “lopta be magát a szívünkbe”, mégis hatalmas lehetőségek rejlenek benne, melyet az automatizálásra érzékeny és fogékony könyvelők igyekeznek minél jobban kiaknázni. Nincs ez másképp a Számlázz.hu-nál sem, Számlaverzum segítségével nemcsak saját és Számlázz.hu-s partnereid számláit láthatod egy helyen, hanem minden, a NAV Online Számlarendszerébe beküldött bizonylatodat is. Természetesen az adatok automatikusan átkerülhetnek a könyvelőszoftverbe, így neked nem kell órákat töltened a számlák összekészítésével, könyvelődnek pedig az adatok rögzítésével. Az így megspórolt időt mindkét fél azzal töltheti, amihez a legjobban ért.

Szerencsére a könyvelők többsége is belátta, hogy az automatizálás elkerülhetetlen. Aki nem vesz részt a fejlődésben, az lemarad, és nem fogja tudni tartani a lépést azokkal az irodákkal, ahol időt és ezzel pénzt takarítanak meg az újítások elfogadásával, bevezetésével és minél szélesebb körű kiaknázásával.

Öveket bekapcsolni, időutazunk!

Gondoljuk csak végig, hogy eddig hogyan is járt el a vállalkozó egy-egy számlakibocsátáskor. Mi történt a számlával – és az információval –, amíg eljutott a könyvelőhöz. A vállalkozót hívjuk Bélának, a könyvelőt pedig Andinak.

Utazzunk kicsit vissza a MÚLTBA:

  1. Az ügyfél irodai masszázsszolgáltatást rendelt, melyről Béla díjbekérőt állított ki.
    • kinyomtatta 1-2-3 példányban (ne adj Isten, még alá is írta és bélyegezte)
    • elküldte, odaadta személyesen az ügyfélnek
  2. Az összeg bankszámláján történt jóváírása után 3 nappal kiállította az előlegszámlát és felvette a kapcsolatot az ügyféllel a szolgáltatás további részleteinek egyeztetése céljából.
    • kinyomtatta az előlegszámlát 1-2-3 példányban
    • elküldte, odaadta személyesen az ügyfélnek
  3. A megrendelt szolgáltatás után Bélánk kiállította a végszámlát.
    • kinyomtatta a végszámlát 1-2-3 példányban
    • elküldte, odaadta személyesen az ügyfélnek
  4. A szolgáltatáshoz masszázságyat bérelt és masszázsolajat is vásárolt a cége nevére.
    • ESET #1 Béla nem adta oda Andinak a számlákat és készpénzzel fizetett. Ebben az esetben Andi nem is tud a fenti tételekről, így a könyvelésben sem szerepelteti.
    • ESET #2 Béla nem adta oda Andinak a számlákat és bankkártyával fizetett. Na, itt Andi egyből kiszúrja a bankszámlán szereplő tételekből, hogy valami hiányzik, egészen pontosan két számla is, ezért elkezdi hívogatni Bélát, hogy keresse meg és juttassa el azokat a könyvelésre.
    • ESET #3 Béla odaadta Andinak a számlákat, melyeket kifizetett. Andinak minden bizonylat a rendelkezésére állt a könyveléshez.
  5. Az ügyfél kifizette a végszámlán feltüntetett összeget. Ha Béla odaadta Andinak a bankszámlakivonatot, akkor ennek a könyvelése sem okoz gondot.

Ugyanez az eseménysorozat a JELENBEN:

Béla Számlázz.hu ügyfél, #profi előfizető és az alábbi szolgáltatásokat használja:

  1. Az ügyfél irodai masszázsszolgáltatást rendel, melyről Béla díjbekérőt állít ki.
    • AUTOMATIKUSAN továbbítja ügyfelének a megadott email címre
  2. Az összeg bankszámláján történt jóváírása után a rendszer AUTOMATIKUSAN kiállítja az előlegszámlát az Autokassza szolgáltatásnak köszönhetően.
    • AUTOMATIKUSAN továbbítja ügyfelének a megadott email címre
    • AUTOMATIKUSAN átadja a könyvelő rendszernek a számlát és a fizetési adatokat
  3. A megrendelt szolgáltatás után Bélánk kiállítotja a végszámlát.
    • AUTOMATIKUSAN továbbítja ügyfelének a megadott email címre
    • AUTOMATIKUSAN átadja a könyvelő rendszernek a számlát és a fizetési adatokat
  4. A szolgáltatáshoz masszázságyat bérelt és masszázsolajat is vásárol a cége nevére.
    • nincsenek esetek, mivel Andi egyből látja a számlákat – illetve egyelőre csak azok adatait, de a számlakép is érkezik hamarosan 😉 – a Számlaverzum, a banki adatkapcsolat és a könyvelői rendszer kapcsolat segítségével
  5. Az ügyfél kifizeti a végszámlán feltüntetett összeget. banki adatkapcsolattal (Autokassza) ez is AUTOMATIKUSAN átkerül a könyvelési rendszerbe.

Ki tudjátok számolni a MÚLTBAN szerzett tapasztalatok alapján, hogy az automatizált folyamatok korábban mennyi időtöket emésztették fel – napi, heti, havi vagy éves szinten?

Még ezen az egyszerű példán is jól látszik, hogy míg Béla a múltban minden egyes pont aktív résztvevője, addig a jelenben “alig” van szerepe és a fókusz a tevékenységén, a masszírozáson van. Megyek, be is jelentkezek hozzá. 😉

Ha pedig a JÖVŐBE utaznátok inkább, akkor olvassátok el előző cikkemet, illetve figyelmetekbe ajánlom Végvári Imre cikkét, ami személy szerint az egyik kedvencem, ahogy a könyve(i) is.

Számlázz.hu, Pénzügyi szakértő

Néha még most is összeszorul a gyomrom, amikor a barátaim felhívnak: „Marcsi! Lenne egy szakmai kérdésem!" Mert nem biztos, hogy kapásból tudom a választ, mert nem biztos, hogy azonnal beugrik. Lehet, hogy át kell gondolnom, utána kell néznem...

Olvass még a témában