Ha lenne szobra az early adopternek, akkor ahhoz biztosan nem én ülnék – vagy állnék – modellt. Pedig amikor a 2000-es évek elején, egy nagyon mikro vállalkozás tulajdonosaként megvásároltam első számlázószofveremet, úgy érezhettem, digitalizáltságban messze a hasonszőrű vállalkozók előtt járok. Mindezt annak ellenére, hogy motivációm nem a könnyű versenyelőny megszerzése volt, csupán szerettem volna végleg elköszönni a rosszul perforált számlatömbökből kiszakított, olvashatatlanul, kézzel írt számláktól. Persze, a digitális kánaán továbbra sem jött el, a számlákat nyomtatni és postázni kellett és a könyvelő is genothermben várta a havi pakkot.
Azóta eltelt majdnem két évtized, a világ sokat változott. Az az időszak is elmúlt, amikor már elektronikus formában, alufóliába csomagolt floppy lemezen vittem az áfabevallás alapanyagát a könyvelőnek, a (még nem okos) mobilomat szigorúan távol tartva a filléres, ámde mágnesességre érzékeny, ugyanakkor értékes információkat tartalmazó adathordozótól. A (pénzügyi) digitális kánaán is közelebb került hozzánk, itt toporgunk a kapuja előtt – és úgy tűnik, valamiért mégsem merünk teljesen belépni rajta, csak az egyik lábunkat tesszük be a résbe, nehogy bezáruljon előttünk az ígéret földjének bejárata.
Közepesen érett
Legalábbis valami hasonló kép jutott az eszembe a Digiméter 2020-as kutatásának pénzügyi részéről szóló jelentését olvasva. A kutatás digitális pénzügyek alindexének 100-as skáláján a hazai kkv-k a csalóka 61 pontot érték el. Középszintű érettségin ez éppen a négyes érdemjegyet jelentené, egy helyesírási hiba, egy elszámolt eredmény és máris csak egy hármas díszelegne a bizonyítványban. Legyünk jóindulatúak, hármas fölé.
Számlázás kapcsán megajánlható az ötös is – kezeljük azt a 78%-os eredményt nagyvonalúan –, de ezen nincs is mit csodálkozni: bár a félelemkeltés nem a legjobb pedagógiai módszer, mégis úgy tűnik, a NAV segítségével sikerült a hazai vállalkozásokat rávenni arra, hogy végleg elköszönjenek az indigós számlatömbök korszakától. Persze ehhez a konverzióhoz kellettek a megfelelő eszközök is, és a Számlázz.hu-nak hála manapság a számlázás már nem nehezebb, mint a bináris számrendszer két darab számjegyét megjegyezni.
Bankolás terén még jobb a helyzet: tízből kilenc vállalkozás vesz igénybe valamilyen netbanki szolgáltatást, ami nyilván a bankok évtizedes fejlesztésének is köszönhető, illetve annak a pszichológiai hatásnak, hogy ha valaminek a pozitív hatása sokkal nagyobb, mint amennyi erőfeszítést igényel, akkor az a szolgáltatás eleve sikerre van ítélve. Hiszen mennyivel egyszerűbb az íróasztal mellől elutalni a havi áfát, mint egy bankfiókba elvándorolva, űrlapokat töltögetve intézni a pénzmozgást. Na jó, azért a kétfaktoros azonosítás némileg nehezíti ezt a folyamatot, de – a jól ismert mondást kiforgatva – mindez értünk van és nem ellenünk.
“Kaphatnák inkább négyest?!”
Más a helyzet a könyvelés, számvitel terén. Maradva az iskolás példánál, az erre a területre adott érdemjegy éppen csak görbül (pénzügyi szoftvert a kkv-k 39%-a, míg könyvelési alkalmazást csupán 32%-uk használ). Viszont itt a legnagyobb eltérés a kkv-k között: ha csak a pénzügyi, számviteli szoftvereket nézzük, akkor azt látjuk, a nagyobb (50-249 főt alkalmazó) cégek 78%-ával szemben az 5-9 fős vállalkozások 28%-a áll. Azaz az osztály egyik részénél erősen rezeg a léc, míg a másik fele majdnem ötösre végzett.
Álnaív hozzáállás lenne rácsodálkozni erre az eredményre, olyan, mint amikor egy osztálytársam az alábbi szavakkal kérlelte a nyelvtan tanárnőt a jobb jegy megadására: “Tanárnő, nem kaphatnák (sic!) inkább négyest?!” Nyilvánvalóak az előnyei egy pénzügyi szoftver használatának és szinte fillérekért elérhetők kisvállalkozások számára fejlesztett megoldások, mégis ez az a tevékenység, amit a kkv-k – főleg a kisebb létszámú vállalkozások – szívesen kiszerveznek. Így változás csak akkor várható, ha az igény a megbízotti oldalról, jelesül a könyvelők felől is jelentkezik. Az ő digitalizálódásuk kulcsfontosságú driver lehet.
Az ígéret földje
Gyakorló szülőként és egy gyakorló pedagógus házastársaként tudva elmondhatom, a tanulásban is vannak alacsonyan lógó gyümölcsök. A digitalizációra pedig egyfajta tanulási folyamatként is tekinthetünk: nem az eszköz a lényeg, sokkal inkább az, amit a használat során elsajátítunk. A pénzügyi digitális kánaán pedig tele van gyümölcsökkel, elég csak bekukkantani a Számlázz.hu PARK kapuján, majd beljebb fáradva leszakítani párat.