NINCSFLÁCIÓ

Nincs infláció

“Az infláció ellen az egyetlen hatásos gyógyszer, ha a gazdasági szereplők úgy gondolják, nincs infláció.”
ismeretlen pénzügyminiszter

A fenti mondat jó pár éve hangzott el a Közgázon. Kizárólag azért nem említem meg a pénzügyminiszter nevét, akitől az idézet származik, mert egyetemi éveim alatt hajlamos voltam az előadások és tankönyvek szövegét sajátosan értelmezni és kreatívan alkalmazni, ami tudományos előmenetelemet sajnos egyáltalán nem segítette, hanem általában a sikertelen vizsgáim számát növelte. A tévedés kockázata mellett, azaz, hogy nem is pontosan így hangzott el a fenti mondat, meghagynám inkább az idézetet “egy ismeretlen pénzügyminiszter” érdemének. 

Bárhogy is történt, az infláció ma mindennapjaink része. Bár sokakat rettegéssel tölt el a jelenség, ebben a cikkben néhány olyan tipp és eszköz következik, ami talán segít nem tudomást venni róla, vagy segít másképp tudomást venni róla.

Mindenkinek jár – “Az infláció egy adó, amit nem az állam vet ki”

Senki sem tudja, meddig tart a jelenlegi inflációs hullám, de egy 2021 nyarán közgazdászok körében végzett felmérés arra utal, hogy a jelenlegi trend akár évekig is tarthat. Az inflációt sokan egyfajta adónak tartják, ami mindenkit érint, de mégsem az állam veti ki. 

Ha nem tartjuk magunkat masszív adóelkerülőknek, akkor vállalkozásként az adókulcsokat adottságnak tekintjük, mellyel üzleti modellünk eredményeit módosítjuk. Ha az infláció velünk marad jó pár évig, akkor érdemes hasonlóan gondolkozni, azaz üzleti kalkulációnkat megfelelően módosítani az inflációs hatással, inflációs becslésekkel. 

Ez az infláció más tészta    

Az emelkedő infláció kezelése teljesen új kihívás a mai cégvezetők számára. A 2010 és 2020 közötti évtizedben – azaz a „régi szép időkben” – a gazdaságot stabil növekedése mellett történelmileg alacsony inflációs ráták jellemezték. Ennek most vége, azaz cégvezetőként olyan ellenséggel kell birkóznunk, amivel még nem találkoztunk soha. 

Korábban az inflációra adott klasszikus vállalati válasz három egyáltalán nem vonzó lehetőség közötti választás volt. Elődeink

  • vagy áremeléssel dühítették fel a vásárlóinkat,
  • vagy magukat dühítettették fel profitjuk csökkentésével

vagy gyakorlatilag mindenkit feldühíthettek azzal, hogy a költségek csökkentése érdekében megszorításokat hajtottak végre.

Infláció dilemma

Fenti trilemmával szembesülve a legtöbb menedzser végül az áremeléshez folyamodott, majd okos “politikai” módszereket keresett a későbbi dráma enyhítésére. 

A 2022-es infláció azonban más tészta. Vállalatvezetőként ma már olyan szintű piaci átláthatóságot és agilitást élvezhetünk elméletileg még mikrovállalati szinten is, amelyet elődeink még egy generációval ezelőtt is aligha tudtak volna elképzelni. Cégünkre igényes vezetőként sokkal jobb adatokkal és kifinomultabb eszközökkel rendelkezhetünk ahhoz, hogy elemezzük és hasznos információvá alakítsuk az adatokat, kifejezetten nehéz döntések támogatására. 

Ideális az idő arra, hogy az inflációt taktikai kihívás helyett stratégiai lehetőségként kezeljük, és jobb lehetőségek közül választhassunk. Ahelyett, hogy azon aggódnánk, mennyivel kell többet felszámítanunk ügyfeleiknek, érdemes arra összpontosítani erőforrásaikat, hogy kitaláljuk, hogyan és miért kellene felszámítanunk a díjakat.

A napi operációtól kicsit távolabb a technológiai diszrupció, a technológiák megfelelő kiválasztása és alkalmazása lehetőséget ad számunkra, hogy az inflációval nyirbált piacon kitűnjünk a tömegből és új lehetőségek felé vegyük az irányt. 

Döntések támogatása

Állj meg, majd szállj fel!  

Vállalkozói szemmel nézve az infláció “modern kezelése” jelenleg háromféle stratégia mentén történhet.

  1. Fogyasztóink és a vásárlási folyamat mélyebb adatvezérelt megértése mellett árazási modelljeink gyökeres megváltoztatása, új árpontok keresése. Az árérzékenység mellett a volumen-érzékenység és minőség-érzékenység dimenzióinak vizsgálata, ebből következő új árazási stratégiák. 
  2. Fogyasztóink és a vásárlási folyamat mélyebb adatvezérelt megértése mellett portfóliónk újrakalibrálása, esetleg a márka újrapocizionálása, kifejezetten többlet-érték közvetítésének céljával, tehát indokolt áremelések az áru / szolgálatás mennyiségi-minőségi növekedésével párhuzamosan. 
  3. “Belső költségcsökkentés”, amely a forintban kifejezett árak szinten tartását teszi lehetővé. Egyszerűen olcsóbban termelem meg azt, amit értékesítek, mégpedig a technológia segítségével, főleg automatizációkkal.

Jó hír, hogy ezek a stratégiák tetszőleges mértékben vegyíthetők, tehát a párhuzamos alkalmazásuk is működőképes. Rossz hír, hogy fenti stratégiákhoz megfelelő digitális környezetre, ezeket a stratégiákat, taktikákat kiszolgáló rendszerekre (ERP-kre, CRM rendszerekre, okos excelekre, BI (“business intelligence”) eszközökre, API interfészekre, satöbbi, satöbbi) lesz szükség. Bár ahogy jeleztem, a korábbi évtizedekhez képest ma már mikrovállalkozói szinten is elérhetőek, sőt kifejezetten megfizethetőek ezek a technológiák. De ez nem jelenti azt, hogy ahhoz, hogy erre a biciklire felszálljunk, ne kelljen időt adunk magunknak arra, hogy egy pillanatra megálljunk. Ugyanis ha nincs időnk megállni, hogy felszálljunk, akkor azt a biciklit továbbra is tolni fogjuk. 

Eszközök a PARK-ban 

Bicikliből a választék óriási, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a fenti stratégiai lépésekhez többféle, többfajta, illetve más és más eszközre lesz szükség. Egy hasznos lista összeállítása, hogy egy mikrovállalkozó miből válogathat, meghaladja ennek cikknek kereteit, de hogy a PARK-ban miket találsz, azt szívesen összeszedtem most.

Automatizációs lehetőségek adminisztráció csökkentésére

Funkció, területEszközökElőnyök
Számlabizonylatok, számlaképpel együtt történő egy helyen tartása, összegyűjtése, könyvelővel való kommunikáció csökkentése.Számlaverzum, QUiCK, SMARTBooks-DokufreeSzámlakezelés egyszerűsítése, admin költségek csökkenése.
Számlabizonylatok olcsó, jogszabályoknak megfelelő digitális archiválása, illetve lekérése interfészen keresztül.Számlázz.hu, Számlázz.hu publikus interfészekPapíralapú bizonylatok tárolása nem szükséges. Admin költségek csökkenése.  
Számlaképek feladása NAV xml adatok mellé és tömeges számlaképfeltöltés.QUiCKSzámlakezelés hibamentesebbé válik. Admin költségek csökkenése.
Banki adatok gyorsabb, strukturált letöltése, egy helyen kezelése, interfészeken keresztüli hozzáférés.Autokassza, Számlázz.hu publikus interfészekBanki tranzakciós adatok automatizált kezelése.Admin költségek csökkenése.
Banki adatok automatikus összepontozásaAutokassza, Adriana, SMARTBooksSzámlák és banki utalások összepontozása emberi erőforrás nélkül (csekély emberi erőforrással). Admin költségek csökkenése.
Katás könyvelés teljesen automatizálásaAutokata+AutokasszaKatás vállalkozások könyvelési ráfordításának jelentős csökkentése. Admin költségek csökkenése.
Utaláskönnyítés lejárt szállítói számlákbólQUiCKBanki utalások gépi rögzítése: gyors és hibamentes. Admin költségek csökkenése.

Automatizációs lehetőségek jobb “ügyfélút” kialakítására, gyorsabb és kényelmesebb értékesítési folyamatok  

Funkció, területEszközökElőnyök
“Saját számlázó”, jogszabályszerű számlakibocsátás interfészen keresztülSzámla AgentSzámlázás “outsourcing”. Gyorsabb fejlesztési idők.
Nyugtakibocsátás automatizáltanSzámlázz.hu publikus interfészekNyugtaadás a vevő neve és címe nélkül (kevesebb adatbevitel és adatkezelés). Gyorsabb fejlesztési idő. Gyorsabb ügyfélkezelés. Admin költségek csökkenése.
Önszámlázási infrastruktúra kialakításaSzámla AgentBeszállítói számlázás magas fokú automatizálása. Admin költségek csökkenése, partnerszinergiák.
Megbízott számlakibocsátási infrastruktúra kialakításaSzámla AgentAzonos tevékenységű vállalkozások automatizált számlakibocsátása. Admin költségek csökkenése, partnerszinergiák.
Tömeges számlázás CSV fájlokbólSzámlázz.huNagy tömegű számlák automatizált kibocsátása. Admin költségek csökkenése.
Árajánlat és munkalap készítések gyorsan, azokból automatikus számlázásInnonestHatékony és hibamentes folyamatkezelés. Jobb folyamatok, admin költségek csökkenése.
Ismétlődő számlázás, ha mindig ugyanazt számlázodSzámlázz.huIsmétlődő feladatok automatizálása. Admin költségek csökkenése.  

Automatizációs lehetőségek jobb analitika lekérdezésekre, analitikák automatizálására 

Funkció, területEszközökElőnyök
Volumen- és áradatok belföldi vevői és szállítói számlaadatokbólSzámlaverzum + Számlázz.hu publikus interfészek lekérdezéshez, QUiCK, QUiCK API (külföldi számlaadatok is)Mi folyik a cégemben? Hatékonyságnövelés. Előrejelzések, büdzsé tervezés. Hatékonyabb döntéstámogatás.
Gyors tömeges költség-bevétel csoportosítások QUiCK, SMARTBooksAdatok a múltból: döntés a jövőről. Előrejelzések, büdzsé tervezés. Hatékonyabb döntéstámogatás.
Banki adatok letöltése elemzésekhezSzámlázz.hu publikus interfészekBanki adatok a vállalkozásomban. Hatékonyabb döntéstámogatás.
Dashboardok, döntéstámogatás számlaadatokbólQUiCK, SMARTBooksHatékonyabb döntéstámogatás.

Automatizációs lehetőségek fizetési kockázatok kezelésre

Funkció, területEszközökElőnyök
Automatikus fizetési felszólításokSzámlázz.huHatékonyabb kintlevőségkezelés automatizmusokkal.
Likviditási táblák, automatikus számla korosításQUiCKAdatalapú döntéshozatal.
Dashboardok, döntéstámogatás számlaadatokbólQUiCK+Payee Hatékonyabb kintlevőségkezelés jogi eszközökkel. Admin és jogi költségek csökkenése.

A cikk apropóját a Start Up Guide LIVE 2022 tavasz webinar adta, ahol

arról beszélgettünk, hogy mit is jelent tulajdonképpen az infláció, hogyan hat a vásárlók viselkedésére, hogyan szerencsés reagálni rá a vállalkozásunkban, mit és mennyire kell újratervezni, árazni, milyen banki vagy fintech megoldások segíthetnek és messze nem utolsó sorban mit kezdhetünk a meglévő forintjainkkal. A beszélgetés felvétele elérhető itt.”

Kristó Zoltán a Meyer & Levinson és a Riport Applications partnereként elsősorban kkv-k számviteli, adózási és szervezetfejlesztési területeiért felelős szakember.

Olvass még a témában