Látszat-érdek-ellentét: könyvelők vs. vállalkozók a (közös) ringben

könyvelés

Pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központja: ez a PARK, és tulajdonképpen a könyvelők és ügyfeleik, a vállalkozók metszetében jött létre. Összekötjük őket, kisimítjuk a (közös) buktatóikat és megértést is igyekszünk csepegtetni a szövetségükbe: ugyanazért dolgozunk, voltaképp egymásért és a közös sikerekért. Könyvelők, ez most itt főleg nektek szól – akik amúgy gyakran vállalkozók vagytok magatok is.

Azt az érdekes helyzetet figyeltük meg a könyvelés területén, hogy bár vállalkozó és könyvelő a legszorosabban dolgozik együtt, “életveszélyes” egymásra utaltságban, mégis rendre meg kell küzdeniük egymással, és ellentétes érdekeikkel. “Te nem adtad be időben a bevallást”, szemben a “Te nem küldted el az adatokat” szemrehányással – és ez csak a legkézenfekvőbb példa, de számos más frontvonal létezik. A digitális eszköztár (például egy jól megválasztott szoftver-csapat és azok integrációi) ennek hatalmas részét leemelheti mindkét fél válláról. A Számlázz.hu-t, amikor még “csak” online számlázó volt, ugyanolyan előszeretettel választották és ajánlották tovább ügyfeleiknek a könyvelők, mint vállalkozók, akik aztán jogosultságot adtak könyvelőjüknek. Azóta nemcsak maga a számlázó fejlődött fintech szolgáltatóvá olyan megoldásokkal mint az autokassza, online fizetés megoldások, és számos banki integrációval. Megérkeztek ráadásul a szorosan integrált partnerek is, amelyek intelligens.pénzügyi és könyvelést támogató szolgáltatásokkal egészítik ki a képet.

A könyveléshez viszont mindkét félnek van köze. Vállalkozóként rendben kell tudnunk, tehát megfelelő szakemberrel (és technológiákkal) kell rendelkeznünk. Könyvelőként viszont a teljes szakmát (változásokkal együtt!) kisujjunkban kell hordjuk, emellett már nem pusztán szakmai tudásra, hanem emberi kvalitásokra is szükség van. Az adatrögzítés fókuszú szakértők lassan kiszorulnak, és sokkal keresettebbé válnak a digitálisan dolgozó, ügyfeleikkel viszont bizalmi viszonyt építő tanácsadók. A PARK-szakértőket tehát arra kérjük, hogy mindkét oldalról mutassák meg a könyvelést: a vállalkozói és a könyvelő szempontjait is értessék meg a másik féllel, hiszen együtt dolgoznak egy átlátható, jól működő gazdasági környezetért. 

Vállalkozók, akik értik a könyvelés alapjait

Zádori Jácint például könyvelőként szólítja meg a vállalkozókat, és “tanítja” őket arra, hogy hogyan érdemes a könyvelési területre tekinteniük, a közös siker érdekében:

Vállalkozóként elemi érdekünk, hogy tudjuk, hogy működik vállalkozásunk. Fontos, hogy tisztában legyünk bevételeinkkel, kintlévőségeinkkel, azzal, hogy terveink teljesülnek-e. Ehhez kezdő vállalkozóként elegendő egy kockás füzet (vagy digitális megfelelőjeként egy excel fájl) két oldala. Ahogy bővül vállalkozásunk, egyre szűkösebb lesz ez a tér. Nem csak az adatok mennyisége fog növekedni, de összetétele is. Minél több információt kell feldolgoznunk, nyilvántartanunk, annál biztosabb, hogy azokat rendszerezés nélkül nem fogjuk megérteni. Itt jön képbe a könyvelés!” (Forrás: Miről beszélek, ha könyvelésről beszélek)

Éppen a fent említett érdekellentét feloldásáról szól Schramm Károly cikke is, aki hatásosan bontja le a “két világ” közti különbségek sztereotípiáját. Megmutatja, hogy hogyan “legózhatók” egymás mellé a könyvelési és vállalkozói feladatok, és hogy hogyan vezet mindez közös sikerre: 

“Amelyik könyvelőiroda nyitottabb a fent leírt “összelegózásra”, oda fognak kerülni előbb-utóbb az erre fogékony ügyfelek, és egymást fogja erősíteni ez a szemlélet. Mert a vállalkozó sikere részben a könyvelőé, és ez természetesen fordítva is igaz.” Forrás: Könyvelők vs. könyveltek – érdekellentét vagy érdekközösség?)

Kristó Zoltán cikkeit szintén mindkét félnek ajánljuk sok szeretettel: a Meyer & Levinson vezetőjeként, digitális pénzügyi megoldások létrehozójaként (és a PARK egyik alapítójaként) sok különböző szögből lát rá a vállalkozás és a pénzügyi terület buktatóira és lehetőségeire is. Cikksorozatában dr. Lamar figurájába bújt bele, hogy ezek közül felvillantsa a legfontosabbakat:

A lassan 15 éves ‘kkv-tanácsadási’ pályám során mennyi kerülőutat, kognitív torzítást (cognitive bias, Tversky-Kahneman, 1972) láttam saját magamon és üzleti partnereimen üzleti döntéseink során. (…) Vincent kitalált történetével (és dr. Lamar figurájával) a legérdekesebb, vállalkozókat érintő kognitív torzításokat fogom bemutatni nektek, és legegyszerűbb pirulákat adni ezekre a helyzetekre.” (Forrás: Kattaca)

Vannak tuti technikáid? Bevált trükkjeid? Elkerülhetetlen buktáid – amikhez megvan már a “végül hogyan álltam fel” univerzális titka? Oszd meg velünk és a veled egy cipőben járó vállalkozótársakkal közösségi felületeinken!

pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központja

A Számlázz.hu PARK egy vállalkozói közösség, ahol digitális eszközöket legózunk egymás mellé, okos üzleti automatizmusokat mutatunk cégmérettől függetlenül minden vállalkozónak. A PARK (pénzügyi és adminisztrációs rendszerek központja) alapítói a Számlázz.hu, a R!port Applications és az Innonest.

Olvass még a témában