Digitál-is, és nem is: hardverek a szoftverek szolgálatában

Hardver

Szép és jó, hogy minden digitális, de ha nem vagyunk birtokában a megfelelő eszközöknek, mit sem érnek az adatok… Kell egy számítógép ahhoz, hogy megírhassam ezt a cikket, egy okostelefon, hogy tényleg bárhonnan megnézhessem a sorozatom következő epizódját, és hiába az okosvilágítás, ha nem tetszik a lámpa formája. Szuper, hogy tudom, hogy mennyivel gyorsabban futottam le a szigetkört, mint két napja, de ha nem segít egy “kütyü” a mérésben, nem lesz pontos a digitalizált tudástáram. Vagyis megbízható eszközök nélkül az automatizmusok sem tudnak igazán okosak lenni. Különösen igaz ez a 21. századi, rugalmasságot és mobilitást igénylő társadalmunkban, és kiemelten fontos ez a vállalkozásunk vonatkozásában. Ezért összeszedtem, milyen készülékeket érdemes használnia azoknak a vállalkozóknak, akiknek a mobilitás nemcsak a lételeme, de a hatékony munkavégzésének záloga is.

Nemrég ismét találkoztam azzal a kifejezéssel, hogy apavicc (dad joke). Most esett le igazán: valóban az én édesapám is gyakran él olyan (jellemzően szó-) viccekkel, amelyekre egy legyintéssel egybekötött fintor az általános családi reakció. De mindig elmosolyodom, és tudom, hogy nagy igazságokat rejtenek ezek, csak tisztában kell lenni a háttértartalommal. Az apukám biztosan ezt sütné el: a digitális digitál is, meg nem is

Az alkotó pihen – vagy nem?

A digitális megoldások akkor érnek valamit, ha egy fizikai eszköz megfoghatóvá teszi azokat számunkra, és persze nem mindegy, hogy milyen, mire képes az a készülék. Ráadásul a komplex automatizmusok folyamatosan fejlődnek, ami rugalmasságot is követel tőlük, hogy a változásokhoz igazodni tudjanak. 

Csak így lehetünk abban biztosak, hogy a munkánk egy részét az automatizmusokra bízhatjuk, és így mi arra koncentrálhassunk, amihez valóban szükség van ránk. Mert, habár az automatizmusok tényleg nagyon okosak tudnak lenni, az emberi elmére ugyanakkora (ha nem nagyobb) szükség van, amikor ezek képbe kerülnek, hiszen általuk új utak nyílnak meg a vállalkozók előtt is.

Ha nyugodt lehetek, hogy működik a masina, én sem nem kattogok, másra fordíthatom a mentális energiákat, indulhat a kreatív szárnyalás. Ha viszont csak döcögve forog a gép, az alkotó nem pihen igazán. Helyette inkább bosszankodik.

Ezt tedd zsebre!

Fontos tehát, hogy eszközök segítsék a vállalkozókat, hogy a pénzügyi és adminisztrációs rendszereikből a lehető legtöbbet hozhassák ki, persze a saját igényeik szerint. Ezért gondolkodunk a Számlázz.hu PARK-ban is úgy, hogy a digitális ökoszisztéma részét képezik azok az hardverek is, amelyekben testet öltenek a fejlesztések. A test és az agy, a hardver és a szoftver kéz a kézben jár. 

Összeszedtem néhány készüléket, amit a Számlázz.hu PARK tagcégei leteszteltek, és így jó szívvel ajánlják minden olyan vállalkozónak, akinek fontos a mobilitás és olyan megoldásokra van szüksége, amelyeket bárhol-bármikor bevethet.

#1 Vonalkódolvasók és címkenyomtatók

Azoknak, akik raktárkészlettel rendelkeznek, és több száz, vagy akár több ezer terméket kell menedzselni nap mint nap, nincs könnyű dolga. A szó szoros értelmében, hiszen a termékek mozgatása sokszor komoly izommunkát követel. Ha a fizikai terhet nem is tudja egy szoftver enyhíteni, az adminisztráció súlyát leveheti a vállalkozó válláról. Berta Róbert és az Innonest csapata felismerte, hogy a termékadatok rendszerbe gépelése rendkívül idegőrlő és időrabló. Ezért ügyeltek arra, hogy szoftverük minden Magyarországon elérhető vonalkódolvasóval kompatibilis legyen. A Kosár néven futó funkciójuk segítségével később tudunk a termékadatokkal dolgozni, akár másik eszközön is. A működés egyszerű, de nagyszerű: lecsippantjuk a terméken található kódot az eszköz segítségével, és az adatok egyből megjelennek az Innonest rendszerében (ahonnan egyébként sok más művelet mellett egyből ki is lehet számlázni azokat a Számláz.hu-val). Egy másik hasznos megoldás az Innonest részéről: a terméktörzsben szereplő termékekhez egyedi vonalkódokat is lehet nyomtathatni egy címkenyomtató segítségével. Az Innonest tesztelte mindkét eszköztípust, és amiket a legjobbnak ítélt, arra kedvezményeket kínál.

#2 Mobilnyomtatók

A Számlázz.hu már régen tudja, hogy sokaknak szüksége van arra, hogy a számlát bárhol, bármely pillanatban kinyomtathassák (van ugyanis, hogy az e-számla, az e-mail nem járható út, például ha a vevődnek nincs e-mail címe vagy nem akarja megadni). És persze nincs mindenki mindig és mindenhol nyomtatóközelben. Vagyis csak akkor, ha magával viszi a nyomtatót, de lássuk be, egy több kilós szerkezet senki sem szívesen cipel egész nap. Ezért jók a miniprinterek, kézi nyomtatók, amelyek kicsik, könnyűek, vezeték nélkül működnek. A Számlázz.hu munkatársai jópár mobilnyomtatót teszteltek is, ezek esetében biztos lehetsz benne, hogy Számlázz.hu fiókoddal kényelmesen használhatod, ráadásul egyes modellekre kedvezményeket is kaphatsz.

#3 Bankkártyaterminál

Ha egy vállalkozó mindig mozgásban van, egy printer még nem biztos elég neki. Ha ugyanis bankkártyás fizetést is lehetővé szeretne tenni vevőinek (ami lássuk be, logikus lépés a 21. században!), egy bankkártyaterminálra is szüksége van. És hopp, máris plusz egy eszköz kell, hogy nála legyen, ráadásul biztosnak kell lennie abban, hogy az mind a számlázási rendszerével, mind pedig a nyomtatójával össze van hangolva. Ráadásul – saját tapasztalat  – minél több készülékre kell figyelni, annál valószínűbb, hogy az egyik otthon marad. Erre megoldás a Bárhol Számla, ami egyszerre funkcionál bankkártyaterminálként és digitális számlatömbként mobilnyomtatóval, vagyis egyetlen, akár zsebben elférő szerkezet egyesíti mindazt, amire mozgó szolgáltatóként vagy értékesítőként szükséged lehet, amikor fizetnek nálad. Ezt is teszteltük, az előnyeit pedig egy Számlázz.hu-cikkben már összeszedtem. Ehhez is van lehetőséged olcsóbban hozzájutni, szerintem megér egy próbát!

Hogy egy reklámos frázissal éljek: jelen cikk megjelenését NEM támogatta egyetlen gyártó sem. A Számlázz.hu nem kap jutalékot senkitől az eladások után, a Számlázz.hu felhasználók mégis kaphatnak kedvezményeket. Ez azért van, mert a kollégák tesztelték az eszközöket és szerették azokat, a gyártóknak pedig a Számlázz.hu tetszik, hiszen integrálták azt a megoldásaikba. Ezért határoztunk úgy közösen, hogy a felhasználók élvezhessék a kölcsönös bizalom gyümölcsét.

#4 További eszközök?

Van egy eszköz a kezedben, ami szerinted jól működik és fel kéne kerülnie a digitalizációs térképre? Ne tarts magadban! Vagy még nincs meg a jó eszköz, de lenne rá igényed? Meséld el, mire van szüksége a vállakozásodnak, hátha megtaláljuk a megoldást számodra. 

Írhatsz is a hello@szamlazz.hu e-mail címre, de még jobb, ha elmeséled a zárt Facebook-csoportban, hátha épp a közösség tagjainak lesz egy szuper megoldás az ESZKÖZTÁRÁBAN (haha, egy újabb “dad joke”).

Számlázz.hu, Marketing manager

Vállalkozó is voltam, nagyvállalatnál is dolgoztam, és mindig valahol félúton képzeltem el magam. A Számlázz.hu marketing csapatában megtaláltam a helyem: testközelből tapasztalom egy közepes méretű vállalkozás nagy eredményeit, és az azokhoz vezető utat. Eközben pedig azoknak is segíthetek, akiket a legjobban tisztelek: a vállalkozóknak.

Olvass még a témában