Amiért a remény maradt utolsóként Pandóra szelencéjében – teendők válságban

Pandóra szelencéje és a válság

A vállalkozások jellemzően kedvezőtlen változásra számítanak (47%), mégis csak 37%-uk tervez proaktív lépéseket. Pedig a Számlázz.hu-s kutatásunk eredménye azt is megmutatja, hogy a beszállítóik 72%-a emelni fog a saját árain. Nézzük át alaposan, mi mindent tehetünk azért, hogy válságban sem bezárni vagy pusztán a csodában reménykednünk kelljen, hanem életképes maradjon a vállalkozásunk.

“Zeusz megparancsolta Héphaisztosznak, hogy készítsen földből és vízből egy szépséges nőt, istennőhöz hasonlót. Pallasz Athéné hófehér csillogó köntösbe burkolta, és megtanította az asszonyi munkára. Aphrodité a szerelem bűverejével látta el, míg a Khariszok kedvessé és bájossá tették. Hermész nevezte el Pandórának, azaz „csupa ajándéknak”, mivel valamennyi isten adott neki valamit magából, és a földre kísérte őt. Zeusz faragott szelencét adott.

Pandóra hamarosan kíváncsi lett, hogy vajon mi rejtőzhet a szelencében. Felnyitotta, de ekkor csapatostul rajzottak ki a baj démonai: az ínség, a betegség, a gond, a gonoszság és minden egyéb nyomorúság. Pandóra ijedten csapta le a doboz fedelét, de már késő volt.”

/Trencsényi-Waldapfel Imre nyomán/

Egyetlen dolog maradt a szelencében, a reménység. Vajon mi teszi a reménységet annyira szörnyűségessé, hogy minden baj után még mindig szelencébe kell zárni? Az, hogy azt sugallja, hogy nem kell tennünk semmit, és a dolgok maguktól jóra fordulnak. Néhány hete a Számlázz.hu-ban megkérdeztünk benneteket, az ügyfeleinket, hogy mit vártok a közeljövőtől. A válaszok alapján jutott eszembe Pandóra és az ő szelencéje.

2022 júniusában valószínűleg már azok is érzik egy nehéz gazdasági időszak közeledtét, akik az elmúlt hónapokban nem olvastak híreket, nem jártak boltban, vagy nem vásároltak valutát külföldi utazáshoz. Jelenleg még nehéz megítélni, hogy lesz-e gazdasági visszaesés, és ha igen, milyen mértékű. Az első negyedéves hivatalos mutatók az inflációt, a forint árfolyamát és az államháztartási hiányt leszámítva egészen jól néznek ki. (Ugyanakkor ebben komoly szerepe lehet pl. az üzemanyagok árstopjának is.)

Az önbeteljesítő jóslatok elég jól működnek a gazdaságban, ezért megnéztük, hogy ti, az ügyfeleink mit gondoltok a közeli és a kicsit távolabbi jövőről. Ha a kérdésekre adott válaszokat összesítjük, kb. az alábbi kép rajzolódik ki:

Ezt várom - válság
Ezt teszem

Figyeljük meg, hogy miközben a vállalkozások 64%-a jelentős változásra számít az üzletmenetében (jellemzően forgalom- és bevételcsökkenésre, stb.), addig 55% nem tervez tenni semmit! 

A vállalkozások jellemzően kedvezőtlen változásra számítanak (47%), mégis csak 37%-uk tervez proaktív lépéseket, 8% pedig fontolgatja a munkaerő leépítését vagy akár a vállalkozás bezárását is. A legjellemzőbb korrekciós lépés az eladási árak emelése, 72% tervez emelni. Eközben az automatizációt, a digitális eszközök használatát csak 25% tervezi, 6% pedig egyenesen visszafogja az automatizációra, digitalizációra fordítandó kiadásokat.

Ha cinikusan nézem a helyzetet, akkor a számok alapján joggal jut eszembe Pandóra szelencéje, és a benne maradt reménység, hogy nem kell tennem semmit, majd minden jóra fordul magától. 

De nem cinikusan szeretném nézni, hanem azt vizsgálni, hogy melyek azok az eszközök, amelyek segíthetnek felkészülni a nehezebb időszakokra. Azért, hogy több, mint a vállalkozások 35%-a tegyen, tehessen proaktívan azért, hogy könnyebben jusson túl a nehéz időszakon.

Válságban mindig kritikus a likviditás

A fizetőképesség fenntartása egy válságban egyre nehezebb, hiszen a beszerzési árak emelkednek, vállalkozóként pedig nehezebben jutok hozzá a bevételemhez, mert a vevőim egyre nehezebben és egyre később fizetnek. A béreket, járulékokat és adókat pedig továbbra is könyörtelenül ki kell fizetnem.

Mit tehetek? Első lépés, hogy tisztába kerüljek a várható bevételeim és a kiadásaim időbeli eloszlásával. Ehhez jól jön egy eszköz (pl. a QUiCK), amely megmutatja a fizetőképességem alakulását. Az időben rendelkezésre álló információ, egy korai figyelmeztető rendszer akár a vállalkozás talpon maradását is jelentheti az elsodródás helyett.

Nagyon fontos, hogy a beékrező pénzekről és a kiadások teljesüléséről, a bankszámlám egyenlegéről, annak változásáról a lehető leghamarabb értesüljek, amelyhez az autokassza kiváló segítséget nyújt.Fontos az is, hogy ha lejárt kintlévőségeim vannak, arról a leghamarabb értesüljek, sőt, akár automatikusan küldjek fizetési emlékeztetőt a vevőnek. A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor az kapja meg a pénzét, aki a leghangosabban kéri. A Számlázz.hu-ból ezt könnyű megtenni személyre szabott levélsablonokkal és ütemezhető automatikus emlékeztető e-mailekkel. Végső esetre ott vannak a jogi lépések, a fizetési meghagyás, vagy a végrehajtás. De a legjobb, ha esélyt sem adok arra, hogy kintlévőségeim keletkezzenek (persze, tudom, hogy ezt nagyon sokszor nem lehet kivitelezni), ezért az utólagos banki átutalásról áttérek a kártyás fizetés elfogadására, az előre utalásra, vagy akár alkalmazom a faktorálást.

Ne bízzuk emberre azt, amit egy gép is el tud végezni

Automatizálni nem csak válságban kell. Az ember értékes. Értékesebb annál, mint hogy olyan munkát végezzen, amit egy gép is el tud végezni. És a Számlázz.hu-nál azt gondoljuk, hogy ez nem gazdasági vagy hatékonysági kérdés, hanem elvi. De válságban előtérbe kerül a gazdasági vonatkozás. 

Mit automatizálhatsz? Például a számláid elküldését a könyvelődnek. Nem kell teszkós zacsival keresztülbumliznod a városon kétszer is, küldheted a Számlázz.hu online pénzügyi adatkapcsolatával, vagy egyszerűen meghívhatod a könyvelődet a fiókodba, és önkiszolgálóvá teheted számára a számlák elérését. Vagy automatizálhatod magát a számla kiállítását is. Akkor is, amikor ismétlődő számlát kell kiállítanod,  és akkor is, ha a díjbekérőből szeretnél automatikusan számlázni, amikor beérkezik a pénz. Ha webshopod van, rengeteg időt takaríthatsz meg ezzel.

A beszerzési ár legalább annyira kritikus, mint az eladási

Kereskedői alapszabály, hogy a nyereséged legalább annyira múlik a beszerzésen, mint az eladáson. A kutatásunk eredménye azt mutatja, hogy átlagosan a beszállítóid 72%-a emelni fog az árakon. Vagy már megtette, vagy hamarosan meg fogja tenni. De nem mindegy, hogy mennyit. Nem minden esetben, de sokszor rajtad is múlik, hogy mekkora lesz az emelés mértéke: van alkupozíciód, van alternatív beszerzési forrásod? Ha valamikor, akkor most érdemes ezen is gondolkodnod.

Sokszor nem gondolunk rá, de nem csak az alapanyagok szállítói számítanak beszállítónak. Hanem a bankod, a telefon- és internetszolgáltatód, az irodád / raktárad bérbeadója is. Biztosan tudod, hogy mennyi a banki költséged? Én már lepődtem meg párszor. Hogy neked ne kelljen, érdemes olyan szoftvert is használnod, ahol ezek a kategóriák világosan látszanak – ilyen például a feljebb már említett QUiCK, de egy jó autokasszával a Számlázz.hu-ban is pontosan látod a költségeidet. A Számlaverzum használatával pedig a Számlázz.hu az összes (vagyis majdnem az összes, kivételt képeznek a külföldi bejövő számlák és a nem Számlázz.hu-val kiállított, OSS-be küldött külföldi kimenő számlák) bejövő számládat is megmutatja.

Egy jó partner az aranynál is többet ér – több jó partner pedig még többet

A befektetések esetén szokták figyelmeztetésként kiírni, hogy “a múltbéli hozamok nem nyújtanak garanciát a jövőbeli hozamokra vonatkozóan”. Ez sajnos a vevőidre is igaz. Aki ma még jó vevő, holnap nehéz helyzetbe kerülhet, nem kevés kárt okozva egy soha ki nem fizetett számlával. Ha van hitelbiztosításod, vagy legalább a nagy értékű ügyletekre egy partnerfigyelő szolgáltatásod, rengeteg kellemetlenségtől kímélheted meg magad. Ez nem bizalmatlanság, nem a régi jól bevált partnerek megcsalása, hanem előrelátás és megelőzés.

Persze, tudom én is: ezekkel is csak a meló van. Foglalkozni kell vele, időt szakítani rá, a fent felsorolt szolgáltatások egy része ráadásul még pénzbe is kerül (miért is ne kerülne? Hiszen értéket teremt neked!). És vagyunk úgy néha, hogy annyira vágjuk a fát, hogy nincs időnk megállni megélezni a fejszét. Pedig egy nehéz időszak küszöbén érdemes lenne. Leginkább azért, hogy holnap is legyen még fa, amit vághatunk. 

Vagy marad Pandóra szelencéjének legveszélyesebb réme, az indokolatlan reménység.  

SZÁMLÁZZ.HU, ügyvezető

Ángyán Balázs a Számlázz.hu ügyvezetői feladatait látja el, digitalizációval foglalkozó PARK-cikkei gondolatébresztőnek és szemléletformáló céllal születnek.

Olvass még a témában