A süteménybolt, ahol te aligha kaphatsz süteményt – Branding okosan

murakami_marketing_cikk

Ez a cukrászda minden süteményét eladta. Évekkel előre.

Mit is kínál valójában a világ legnehezebben beszerezhető süteménye?

Murakami Kaishindo kekszboltjában kézzel készített francia süteményeket lehet kapni. Vagyis nem lehet kapni. Hiába megy be valaki az üzletbe és fizetne akár 1000 eurót is a süteményekért, nem fogják kiszolgálni, ugyanis csak tagoknak elérhetőek ezek a sütemények. Ráadásul több mint egy év várakozási idő után lehet csak hozzájuk jutni. 

A kis süteményboltot 1874-ben alapította Murakami Kaishindo. Japán az 1900 évek elején vált nyitottabbá, aminek köszönhetően különböző szakmák képviselői juthattak el “nyugatra”. Így tanulta ki francia mesterektől az alapító fia, Kazumasa Kaishindo az aprósütemény-készítés fogásait és fejlesztette a családi vállalkozást Tokióban.

A sütemények a legapróbb részletekig kézzel készülnek, az összes tradiciót és eredetileg megtanult fogást betartva. A beszámolók szerint finomak.

Az, aki szeretne egy dobozzal vásárolni ezekből az aprósüteményekből, először is be kell kerülnie az üzlet klubjába, ahova csak meglévő tag ajánlásával lehet bejutni. Érted? Csak úgy lehetsz a bolt vevője, ha egy már meglévő vevője ajánl. Ráadásul egy tag évente csak egyetlen egy új tagot ajánlhat.

Tegyük fel, hogy sikerült felhajtanod valakit, aki már tag, és érzi annyira fontosnak a kapcsolatotokat, hogy hajlandó ezt a szívességet pont rád elhasználni, és beajánl. Ebben az esetben felvételi beszélgetésre kell menned személyesen Yamamoto Kaishindo-hoz, aki Kazumasa unokája, az ötödik tulajdonos. Nem küldhetsz mást, nincsen meghatalmazott, személyesen kell meglátogatnod Tokióban egy jó előre egyeztetett időpontban. Ha a beszélgetésen megfeleltél, akkor várólistára kerülsz. Ha sorra kerültél, akkor leadhatod első rendelésed, amit leghamarabb egy év múlva vehetsz kézbe. Most, egy 2022 decemberében leadott rendelést már csak 2024-ben teljesítenek. Az egyszemélyes válogatás 8700, a hatszemélyes válogatás 2023-tól 52.000 jen-be (kb 150.000 Ft) kerül.

De mitől olyan különleges ez a sütemény? 

Megváltozik az életed, ha beleharapsz?

Képzeld el, hogy egy üzleti tárgyalás végén a partnered átnyújt egy ilyen doboz süteményt megbecsülése jeléül. Egy doboz süteményt, amit pénzért nem lehet megvenni. Egy doboz süteményt kapsz a partneredtől, amiről tudod, hogy időt, energiát, kapcsolatot és pénzt nem kímélve szerzett be. A legnagyobb megbecsülést kifejező ajándék, ami becsesebb annál, mint ha ő maga írta volna egy rizsszemre a teljes Bibliát, vagy kovácsolt volna neked saját kézzel egy kardot.

Murakami Kaishindo ugyan finom süteményeket készít, szépen csomagolja azokat, a minősége kifogástalan, de ezek alapelvárások egy süteménnyel kapcsolatban. Murakami alapvetően azt értette meg, hogy a vevői nem süteményt szeretnének vásárolni, hanem a különlegesség érzését és a kitüntetett figyelmet ajándékozni ügyfeleiknek, partnereiknek, szeretteiknek. 

Ezek a sütemények hiába finomak és lenne rájuk több vevő, lehetne nagyobb mennyiségben eladni, nem lennének annyira különlegesek. Aki kekszet akar vásárolni, az kap bárhol, de aki a legbecsesebb ajándékot keresi, annak ott van Murakami Kaishindo kekszes doboza.

Murakami Kaishido megértette, hogy mire van szüksége a vevőinek, és azt tökéletesítette a cég több mint 100 éve során. Gondolom ez idő alatt volt pár nehéz éve is a cégnek, de nem változtattak a stratégián, nem kerestek más értékesítési formát, nem akcióztak. Több mint 100 éven keresztül következetesen kivitelezett stratégia.

A te branded milyen értéket kínál? Mi az, amiért nélkülözhetetlen vagy a vevőidnek? Te kekszet árulsz, vagy egy fontos szükségletet elégítesz ki?

Legyél te is Murakami!

Murakami Kaishindo természetesen csak egy van: épp ez a lényege. De ha szeretnél akár évszázadokra szóló értéket adni a vevőidnek, ezt a néhány kérdést gondold végig te is: 

  1. Ismered a vevőidet annyira, hogy pontosan meg tudd mondani, milyen a bőrük illata, mitől félnek, miről álmodnak? Tudod, hogy melyik oldalon böngésznek, mit olvasnak szívesen, mire kattintanak?
  2. Van olyan csoport, akiket örömmel kizársz a vevőid köréből, akiknek nem adsz el, akik nem férhetnek hozzá a szolgáltatásodhoz? Ha el akarod őket kerülni, akkor milyen kulcsszavak jellemzik őket?
  3. Mit akar valójában az, aki a termékedet, szolgáltatásodat vásárolja? Ne feledd, aki fúrógépet vesz, az nem fúrni akar, nem is lukat szeretne, hanem felakasztani a képet a falra, hogy a barátai értékelhessék műértését.
  4. Mit szeretnél, a vevőid a márkádról mit gondoljanak? Úgy is viselkedsz? Úgy is kommunikálsz velük?

Branding tanácsadó

A Geppetto Design Stúdió és a Borháló borkereskedelmi franchise rendszer alapítója. Jelenleg önálló márkaépítési tanácsadóként dolgozik, vállalkozóknak segít kívülről látni cégüket, megtalálni az eredményes stratégiát, megvalósítani az álmukat.

Olvass még a témában