“A pénzügyek nem harapnak” – páros interjú átlátható pénzügyekről és kiugróan fontos szerepükről válság idején

Átlátható pénzügyek

Okos adatok és intelligens tervezés: kéz a kézben, jól felépített rendszerben képesek utat mutatni egy vállalkozás pénzügyeiben. Főleg akkor, amikor ez az út meglehetősen hepehupás. Válság idején bár megvédeni nem tud a gazdasági hatásoktól, de az esélyesebb kilábalást mindenképp segíti a transzparens pénzügyi működés, a szükséges és elégséges információk alapján hozott, helyes vezetői döntések.

Szükség van tehát a megfelelő technológiákra, amely az adatokat intelligensen gyűjti, rendszerezi, kezeli, és hasonlóan okosan tervezett folyamatokra, hogy az adatok alapján megalapozott döntéseket hozhassunk. De hogyan működik együtt a kettő hatékonyan, és a vezetőt legtökéletesebben kiszolgáló módon?

A Karson Consulting és a QUiCK vezetői, Himer Csilla és Kristó Zoltán – a Számlázz.hu PARK szakértői – január 18-án közös workshopot tartanak olyan kkv-vezetőknek, akik már élik a fentieket. A workshopról szóló információt itt találod, a két szakértő pedig elárul nekünk néhány további fontos részletet átlátható pénzügyekkel és a workshoppal kapcsolatban.

Mi kell ahhoz, hogy egy cégnél a technológia és az üzleti gondolkodás is adott legyen a pénzügyek hatékony, átlátható, időt spóroló, versenyelőnyt jelentő, és válság idején stabilitást biztosító – folyamataihoz?

Himer Csilla: Elsősorban egy olyan vezető aki mindezeket szem előtt tartja. A technológiát azért érdemes kihasználni, mert hatékonyabb folyamatokat tesz lehetővé, és ez igaz a pénzügyekre is. A technológia támogató eszköz, a szemléletet pedig a pénzügyek adják.

Kristó Zoltán: Elsősorban állóképességre és elhivatottságra van szükség, amellett, hogy megfelelő eszközökre. De leginkább arra, hogy a könyvelést demisztifikáljuk, ami valójában nem egy félelmetesen titokzatos dolog.

Hogyan épül egymásra egy cégben a tanácsadói (a workshopra a Karson által behozott) és az eszköz szintű (most a QUiCK által képviselt) szemlélet? 

Kristó Zoltán: A folyamatok, az optimális működésre való igény mindig meg kell előzze az eszközválasztást. Az eszközválasztás csak az előbbiek ismerete, az abban való stratégiai gondolkodás megalapozása után jön, csak akkor érdemes vele érdemben foglalkozni. 

Himer Csilla: A Karson Consulting a pénzügy-szakmai szemléletet képviseli, ami ahhoz szükséges, hogy egy vállalkozás jól vezethető legyen. A QUiCK biztosítja a vállalkozás számára, hogy mindez megvalósuljon: össze legyenek gyűjtve az adatok, ezekből információk váljanak. A információk felhasználásának módjára mi tudunk iránymutatást adni: mi mire alkalmas, mire érdemes figyelni, mire alapozva lehet döntéseket hozni. Ha például egy autót akarnánk építeni, ahhoz Zoliék adnák az alkatrészt, mi pedig a szellemi tudást, ami alapján megépül az autó. Nem mindegy, hogy milyen alkatrészt mivel és milyen sorrendben pakolunk össze. 

Egy 3,5 órás workshop max. betekintést enged egy jól felépített rendszer “víziójába”. Milyen alapokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy hasznos legyen? Mit kell tenniük a résztvevőknek másnap, harmadnap, a következő időszakban, hogy be is épüljön az itt kapott tudás?

Himer Csilla: Szándékosan azért építettük a workshopot a QUiCK-re, hogy meglegyen az eszköz, amiben tudnak dolgozni a résztvevők. Ideálisan már látták közelről a QUiCK-et, esetleg abban vannak az adataik, mert a workshopon módjuk lesz ezekkel dolgozni. Utána pedig irányokat kap tőlünk, ezekből kiindulva nagyszerűen el tudja kezdeni kiépíteni a saját rendszerét, a saját cégére igazítva. Szintén jó, ha megvan az alapvető nyitottság: a pénzügyek nem esznek embert, nem kell tőlük félni. A logikát meg fogjuk mutatni, és mivel még a négy alapműveletet sem kell ismerni (ezt a QUiCK elintézi), innentől már az isten sem menti meg a vezetőt attól, hogy jól felépített pénzügyi rendszere legyen.

Kristó Zoltán: Így van. A workshop után csak haza kell menjenek, át kell gondolják a folyamataikat és minden selejtes, redundáns, nem értékteremtő folyamatot ki kell dobniuk a cégből.

Átlátható pénzügyek workshop
Miért pont most látjátok aktuálisnak az átlátható pénzügyek kérdését? Megvéd valamilyen mértékben a recesszió hatásaitól az Átlátható pénzügyek workshop – ha van egyáltalán ilyen hatása?

Kristó Zoltán: A recessziós, inflációs környezet ellen valódi gyógyír a hatékonyság növelése. A pénzügyi adminisztráció minden vállalkozás életében ott van és a hiedelmekkel ellentétben a többi területhez képest könnyen változtatható és hatékonyabbá tehető.

Himer Csilla: Bár a recesszió hatásaitól közvetlenül nem véd meg a workshop, melyek mindenképp érni fogják a céget, de az nem mindegy, hogy ezeket hogyan kezeljük. Borzalmasan fontos olyan helyzetben, amikor az operatív feladatok viszik a fókuszt, hogy legyen a cégen belül egy nyugodtnak mondható sziget, ami pont a transzparenciája, a kezelhetősége miatt van rendben. “Látom az adataimból, hogy vacak a helyzet, de a rendszerezett adatok alapján megalapozottan fogok döntést hozni.” Tehát még a bizonytalanságban is tud valamilyen mértékű biztonságérzetet adni, még ha a döntések felelőssége továbbra is a vezetőn marad. 

Megerősödve kikerülni a válságból

Már a covid-válság óta rángatja a magyar kkv-kat a gazdasági környezet. A tapasztalatok szerint a covid-válság első hullámának három hónapját a vállalkozások jellemzően túlélték, mert ennyi szabad cashflow még mozgott a rendszerben, illetve a fejlesztésre szánt tartalékokat még tudták mozgósítani. 

Jött a nyár lazításokkal, kicsit beindult az élet, de annyira nem tudták összeszedni magukat a vállalkozások, hogy még egyszer képződjön ennyi tartalék. Szeptemberben érkezett a második hullám, újabb korlátozásokkal – és októbertől megindult a csődhullám. 

A válságot megelőző gyakorlat alapján nem voltak rákényszerülve a cégek, hogy nagyobb odafigyeléssel, részletességgel viszonyuljanak a mutatószámokhoz, kezelve az esetleges eltéréseket is. 

A Karson tavalyi, nem publikált felmérése alapján a magyar kkv-k tervezési szokásain nem változtatott a covid, pedig nagy szükség lett volna rá. Ennek a következménye, ha mindenki úgy érzi, ég a ház, és ad hoc módon tüzet olt. A felkészült üzemmódnak része a pénzügyek átláthatósága. 

A 2008-as válság idején Amerikában készített felmérésből kiderült, hogy azok a vállalkozások, amelyek előzetes terveik alapján tartották kézben a céget, sokkal nagyobb arányban kerültek ki a válságból megerősödve.

Hogyan tartsd stabilan vállalkozásod pénzügyeit változó környezetben is?
Az Átlátható pénzügyek workshopra itt jelentkezz!

CONTENT DESIGN, TARTALOMDESIGNER, PARK-MENEDZSER

Szeszlér Vera tartalommarketing-tanácsadó, a Számlázz.hu PARK szerkesztője. “Szeretném, hogy a PARK tartalmai a te céged fejlődését is támogassák.”

Olvass még a témában